Vastaps Meszléry Juditnak, Bakody Józsefnek és Háromszéki Péternek

Meszléry Judit, Bakody József és Háromszéki Péter vendégeskedik a Vastaps esten január 26-án (csütörtökön) délután öt órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A három művész nagy idők nagy tanúiként mesél majd a teátrum legendás korszakairól, szerepeikről, életükről. A házigazda: Varga Róbert.

A Vastaps estek célja kötetlen beszélgetés és közönségtalálkozó keretében portrészerűen bemutatni azokat a legendás művészeket, színházi dolgozókat, akiknek neve kitörölhetetlenül összeforr az 50 éves veszprémi társulat történelmével. Az ő pályafutásukon keresztül érzékeltetni azt, mit is jelent és jelentett számukra a veszprémi színház.
Portrérajzolóként közreműködik:  Farkas István

vastaps_plakat

Meszléry Judit

A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a debreceni Csokonai Színházban kezdte pályáját. 1966-ban a Pécsi Nemzeti, 1968-75-ben a Veszprémi Petőfi, 1975-77-ben a Miskolci Nemzeti, 1977-80-ban a győri Kisfaludy, 1980-84-ben ismét a Veszprémi Petőfi, 1984-ben a székesfehérvári Vörösmarty Színházban lépett fel. 1986-től a szolnoki Szigligeti Színház, 1993-tól a Művész Színház tagja. Majd a Szegedi Nemzeti Színház művésze, 2003-tól ismét a Veszprémi Petőfi Színház társulatának tagja. Klasszikus és modern darabok tragikus sorsú, erős egyéniségű nőalakjait alakítja. 1988-ban Jászai-díjat kapott.

Bakody József

1962-ben ösztöndíjjal került a veszprémi Petőfi Színházhoz, amelynek 1963-tól 1990-ig hűséges művésze volt. 1990-ben az egri Gárdonyi Géza Színház tagja lett. Népszerű epizodista.

Háromszéki Péter

Pályáját a Békés Megyei Jókai Színházban kezdte 1965-ben. 1973-ban a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, 1975 óta pedig a veszprémi Petőfi Színház társulatának tagja.

süti beállítások módosítása