Nem biztos az őszi évadkezdés sem az Operában

Alkalmazkodnunk kell ahhoz a rugalmas, produkcióalapú szemlélethez, amely ma az összes jelentős operaházat jellemzi a világon – mondja a Magyar Hírlapnak Héja Domonkos, a Magyar Állami Operaház megbízott fő-zeneigazgatója arról, hogy mi lesz a közalkalmazott magánénekesek elbocsátása után. Ugyanakkor megerősíti: a kiváló hazai énekesek a jövőben is fellépnek. Ha ellenben nem kap vissza az operaház valamennyit az idei évre elvont 1,7 milliárd forintból, akkor valóban veszélybe kerülhet a szeptemberi évadkezdés.

“Sajnálatos, hogy erről kell beszélni. A minisztérium előírja a húszszázalékos bértömegcsökkentést, illetve irányszámot ad meg az elbocsátandó alkalmazottakra. De még képlékeny a pontos létszám, és remé­nyeink szerint a pontos összeg is, ugyanis az operaház vezetése azon dolgozik, hogy valamennyit visszakapjon az 1,7 milliárdos elvonásból. Ha ez nem történik meg, a kormánybiztos nyilatkozatának megfelelően valóban veszélybe kerülhet a szeptemberi évadkezdés” –fogalmazott Héja Domonkos.

heja

“Az évadterv vázlata megvan, tudjuk, hogy mit szeretnénk – pél­dául magyar operákat bemutatni, előadásszámot emelni –, de a részletes terv májusra lesz végleges. Tudnunk kell, hogy végül mennyi pénzből gazdálkodhatunk, addig a február 18-i Erkel Estély és az Arabella bemutatójának előkészítésén dolgozunk” – tette hozzá a megbízott fő-zeneigazgató, aki leszögezi, hogy lesz társulat, hiszen azt nem csupán a magánénekesek alkotják. Héja arról is beszámolt, hogy jelenleg is szép számmal énekelnek olyanok a házban, akik nem közalkalmazottak és a közönséget az érdekli, hogy milyen színvonalú produkciót kap, nem az, hogy a fellépő milyen módon kapja a fizetségét.

Folytatás itt olvasható.

süti beállítások módosítása