Sztankay István: kijátszottam magamat

Sztankay István Kossuth-díjas színművészt választották a Nemzet Színészei közé a közelmúltban elhunyt Garas Dezső helyére. A Nemzet Színésze címet viselő színészek mintegy harminc perces tanácskozás után hozták meg döntésüket. A színész bővebben a Népszavának nyilatkozott.

A Népszava cikkéből: 

szistvan

Sztankay István arról számolt be a lapnak, hogy nagyon meglepődött, megrendült, mert tényleg nem hitt abban, hogy Nemzet Színésze lehet, egyelőre nem tudja, mit kell ezzel a helyzettel, címmel kezdeni. Arról, miért nem játszik egy ideje így vallott: "A József Attila Színházban még játszottam, de aztán az átalakult, más lett. És, hát én már a hetvenhetedik évemben járok. Ilyenkor már nem nagyon lehet játszani, legfeljebb egy epizódot. Én meg nemigen kaptam feladatot, úgyhogy kicsit visszavonultam. Hiszen tulajdonképpen kijátszottam magamat, Rómeót ugyanúgy játszottam, mint kisebb szerepeket. Borzasztó nagy örömöm tellett egész életemben abban, hogy foglalkoztattak. Epizódszerepre még lehet, hogy mennék, de nem akarok most smúzolni. Megöregedtem" - mondta Sztankay István, aki szerint az, hogy főszerepet játszon, már ki van zárva.

romeo

"Én százezer oldalt megtanultam. De a hetvenhetedik évemmel az megy már nehezen, hogy fölkeljek reggel hétkor, tízre bemenjek próbálni, és kettőig próbáljak. Ezt én már se fizikailag, se szellemileg nem bírom" - mondja a Nemzet új Színésze, aki lányával, a zalaegerszegi színésznővel, Sztankay Orsolyával még szívesen játszana, bár úgy érzi nincs már olyan sok ideje.

sztankayistvan

A színészt arról is kérdezték, a fiával, Sztankay Ádám újságíróval nem szokott-e politikai kérdéseken összeveszni, hiszen ő baloldali, István pedig jobboldali. "Igen, ő baloldali, én pedig jobboldali vagyok, de ez semmi problémát nem okoz a kapcsolatunkban, mindenki azt tesz és hisz, amit akar. Az én édesapám görög-katolikus pap volt. Így nevelkedtem. Istenhívő vagyok. Templomba járok. Lehet, hogy csak az üres templomba megyek be, de bemegyek" - nyilatkozta a színész, aki eredetileg papnak készült, de végül Thália papja lett.

istvan2

2010. február, Sztankay István a Hevesi Sándor Színház művészeti tanácsadója a színház névadójának szobrát nézi a társulati ülés előtt

Arról, hogy mit fog kezdeni a havi félmillió forintos juttatással azt mondja: "Hát akkor megcsináltatom magamat, hogy legalább tizenöt-húsz centivel magasabb legyek. Boldogság ez. A lényeg az, hogy eszükbe jutottam. Tényleg meg is vagyok rendülve, meg örülök is neki. Nehéz az ilyet elviselni. Pláne ebben a korban, amiben én vagyok" - jelentette ki Sztankay István.

A teljes interjút itt olvashatják.

Kapcsolódó cikk:

Sztankay István a Nemzet új Színésze

Sztankay István a Nemzet új SzínészeSztankay István színművészt választották kedden a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Garas Dezső helyére - közölte a Nemzeti Színház.


süti beállítások módosítása