Bitskey Tibor kapta a Bessenyei-díjat

Bitskey Tibor és a Fandante kamarakórus kapta az idei Bessenyei-díjat. Az ünnepélyes díjátadót ezúttal is Bessenyei Ferenc szülővárosában, Hódmezővásárhelyen tartották.

- Fontos az értékeset és az értéktelent elválasztani, és megmutatni az értéket, és a Magyar Kultúra Napján, mi az, ami folytatásra érdemes - szögezte le Lázár János polgármester a vasárnapi díszközgyűlésen, ahol az idei Bessenyei-díjakat adták át a magyar kultúra napján. - Bessenyei Ferenc címer-embere Vásárhelynek, az ő titka: itt születni, itt megkapni a sikerhez szükséges impulzusokat, de ezzel a tálentummal másokat is szolgálni kell - folytatta a polgármester. - Bessenyei a város és a nemzet kultúrájának része, a magyar nyelv művelőinek egyik legjobbjaként egyetemes értékeket közvetített, így a magyar kultúrát egyetemes értékké tette.
A díjat alapító özvegy, B. Élthes Eszter és a képviselőtestület közös döntése, hogy a díjat ettől az évtől nem csak vásárhelyiek, hanem az országban olyanok is megkaphatják, akik ezt az értékközvetítést szolgálták. Így Bitskey Tibor az első, aki a kőfalon túlról kapta meg ezt a díjat, amely elismerés szól a művésznek és az embernek egyaránt.
bitskey_2

fotók: promenad.hu

A Fandante kamarakórus egyetemes zenei értéket közvetít - mondta a polgármester, aki hozzátette: mindenkinek kötelessége - akinek erre tálentuma van - felhívni a figyelmet erre a Magyar Kultúra Napján, de újra kell fogalmazni a magyar kultúrát - fogalmazott Lázár János, majd így folytatta: a mi kultúránk az, ami meghatároz bennünket befelé és kifelé egyaránt, ezért a kultúrára fordított beruházások a legjobban megtérülő beruházások. S ha azt akarjuk, hogy a világ ne csak a gazdasági nehézségeinkről értesüljön, akkor a képzőművészeinkkel, néptáncunkkal juthatunk el.
B. Élthes Eszter, Bessenyei özvegye elmondta: férje vallotta, csak az lehet művész, aki előre megfontolt szándékkal képes alkotni, s mivel ez nézők előtt zajlik, nagy fegyelmet igényel, és mindezt egy nemes célért teszi. A színészet csapatmunka, hatás csak akkor ön létre, ha a színészek egymáshoz való viszonyai hitelesek. Bitskey Tibor a magyar filmen és színpadon is alakította azt a nemzeti hős típust, amelyet Bessenyei is képviselt.

Bitskey Tibor és Bessenyei Ferenc bár nem játszottak egy színtársulatban, nagyon sok közös filmet forgattak. Ezek jeleneteiből készített összeállítást tekinthették meg az ünnepség résztvevői, amelyben Bitskey Tiborról ehangzott: síkfutó és gátfutó ifjúsági bajnok, a színészválogatott alapítója és jobbszélsője. Mérnöknek készült, de kétszeres Jászai Mari-díjas, Kossuth-díjas színész lett. Orson Wellesnek, Gregory Pecknek, Sean Connerynek kölcsönözte a hangját, ő Rákóczi hadnagya, a kőszívű ember egyik fia, aki a két szerep közt megiszik egy pikoló világost, hogy később egri csillagként tündökölhessen, és hogy eljátszhassa Zrínyi öccsét, Előd vezért, a rab embert, Kis Miskát, Kreont, Vejnemöjnent, Cidet, Bánkot, Ádámot, Csongort. Ő a generációk ifjúkorát meghatározó rajzfilm, a Vuk mesélője is.

bitskey_3Bitskey Tibor életműve során a magyar film- és színháztörténet meghatározó alakjává vált, aki olyan korszakalkotó rendezőkkel dolgozhatott együtt mint Bán Frigyes, Máriássy Félix, Keleti Márton, Fábri Zoltán, Herskó János, Várkonyi Zoltán, Makk Károly, Mészáros Márta. Megszámlálhatatlan színpadi és filmes szerepet tudhat maga mögött, nemzedékek számára ő a romantikus magyar hős, vagy éppen a szívtipró sármőr. Voltak, akik operaénekest akartak belőle csinálni, hiszen hangja két és fél oktávos volt, de nem adta fel a színészi pályát. Romantikus alkat lévén nem esett nehezére a lánglelkű hősök megformálása, vonzó megjelenése, jellegzetes orgánuma a legendák szerint női szívek ezreit dobogtatta meg, akiktől zsákszámra kapta a rajongóleveleket. Dolgozott a Thália, illetve az Arizona Színház vezető művészeként, 1984-től érdemes művész, 2000-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Szerepei, előadásai száma felsorolhatatlan, jelenleg is aktív, a Szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja.

Bitskey Tibor életművével a magyar nyelv ápolásáért és a magyar kultúra megtartásáért tett megfizethetetlen szolgálatot. Magyarország művészeti életében nyújtott kimagasló tevékenységének köszönhetően a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat megérdemelten kapja. Színésztársával, Bessenyei Ferenccel pályájuk többször is keresztezte egymást, mely lehetővé tette, hogy a közönség számára felejthetetlen jelenetek, a két színész között pedig kiváló szakmai kapcsolat jöhessen létre.

A Bessenyei-díjat Lázár János polgármester és B. Élthes Eszter adták át Bitskey Tibornak, aki hálásan mondott köszönetet az elismerésért, kijelentve: Vásárhely példamutatóan pártolja a kultúrát, és nagyra értékelte a polgármester ezirányú tevékenységét is.

bitskey_1

A csoportos díjat elnyert Fandante Kamarakórusról Almási István alpolgármester elmondta: a 2000-es megalakulása óta Hódmezővásárhely közművelődésének fontos pillére, fellépéseivel jelentős szerepet vállal a helyi ének- és zenekultúra ápolásában, fejlesztésében. Az önkormányzati rendezvények rendszeres szereplője, de szívesen vállal fellépést intézmények, társadalmi és civil szervezetek felkérésére is. A csoport a magyar és a helyi zenei hagyományok ápolásában, a zenekedvelő fiatalok támogatásában, a kóruskultúra gondozásában példaértékű tevékenységet fejt ki, koncertjeik valódi értékeket közvetítenek, akárcsak Városi Vegyeskarral közös fellépéseik.
A kórus az a'capella kamaraénekléssel olyan hagyományt folytat, amely az európai vokális zenekultúra egyik legértékesebb vonulata, az egyházi jelleg mellett a reneszánszkor óta a világi társas éneklés klasszikus műfaja is. Ezenkívül a csoport repertoárjában megtalálható a gospel, a spirituálé, a kamarakórusra írt klasszikus és kortárs zeneművek széles skálája is.

Forrás: promenad.hu

süti beállítások módosítása