II. János Pál darabját mutatják be a Kassán

Az egykori II. János Pál pápa, azaz Karol Wojtyla 1960-ban írt színművét, Az aranyműves boltja előtt című darabot mutatják be csütörtökön a kassai Thália Színházban.

"A szeretet számára néha oly rövid az emberi lét. Máskor meg épp fordítva van: a lét viszonylatában az emberi szeretet mutatkozik túl rövidnek – és talán még inkább sekélynek. Egy biztos: minden emberben megvan az adottság valamilyen létre és valamilyen szeretetre." (II. János Pál pápa)

A boldoggá avatott II. János Pál pápa még krakkói évei idején írt három színdarabot Andrzej Jawien álnéven. Az aranyműves boltja előtt című műve három életbe nyit ajtót - az egyik pár még a házasság előtt áll, a másik már benne van egy rossz házasságban, a harmadik eseten pedig már csak a nő él és három gyermek. 

rendezo

A rendező szavaival

A magyar nyelvű kassai Thália Színház társulata legújabb előadásának nem csak szerzője, hanem rendezője is lengyel, Joanna Zdrada - adta hírül az Új Szó című szlovákiai magyar napilap. "Sok zenével, énekkel kerül színre az előadás, hiszen egy kórus is szerepel benne, melynek tagjai folyamatosan kommentálják az eseményeket. A darab három részből áll, melyekben három emberpár sorsába pillanthatunk be. Az első és utolsó rész összefügg; a harmadik részben, amely húsz éves távolságból követi az előtte lévő részt, már az első pár gyermeke is házasodni készül. Formai szempontból ez a darab nagyon újszerűen, nagyon korszerűen van megírva. A cselekmény valójában három párnak az életéből mozaik-szerűen vetíti fel az emlékkockákat” – fogalmazott Joanna Zdrada rendezőnő, aki arról is beszélt, hogy a Lengyelországban a katolicizmusnak nagyon mély, olykor dogmatikus gyökerei vannak, amivel ő nem mindig tud azonosulni. A darab színpadra állítása ezért is volt különösen nagy kihívás számára. "Érdekesen hangzik számomra és nagyon tetszik a magyar nyelv dallamossága. Kétnyelvű szövegkönyvvel dolgozunk, így pontosan követni tudom, hogy hol járnak a színészek. A színházban különösen hangsúlyos szerepet kap az érzelmek nyelve, így az ember látja, hogy mi az, ami hiteles" - árulta el Zdrada, akinek megtetszett Terézt, a főszereplőt felváltva alakító Szoták Andrea és Varga Lívia játéka.

kepdarabbol

Szoták Andrea szavaival

„Egy nőnek az elköteleződését, hogy hogyan köti össze az életét egy férfival, ezeknek a különböző érzelmi síkjait mutatják meg, ami nagyon izgalmas feladat!” – hangoztatta Szoták Andrea. Andrást Nádasdi Péter játssza, Annát Márkus Judit, Istvánt Illés Oszkár, Mónikát Rák Viktória, Kristófot pedig a színházhoz egy szerepre visszatérő Ollé Erik alakítja. 

Az igazgató szavaival

„Egyetemes témáról szól a darab, emberi kapcsolatról, házasságról, elköteleződésről. Olyan szerző tollából született, aki nagyban befolyásolta a szellemi és politikai élet alakulását egyrészt, mint pápa, másrészt, mint közszereplő. Az ő elgondolásai az emberi kapcsolatokról nagyon erőteljesek és univerzálisak, közben végig emberiek és érthetőek” – nyilatkozta a Hírek.sk hírportálnak Czajlik József a kassai színház igazgatója, hozzátéve, nem bohózat az előadás, amin mindentől függetlenül szórakozik a közönség, hanem másfajta szórakozást nyújt, olyat, ahol maga a néző is elmerülhet a témában. „Láttam Joanna Zdrada rendezőnő előadásait, amelyek fontosak voltak a számomra, ezért gondoltam, volna mit keresnie itt ennek a szellemiségnek. Így jutottunk el a meghívásig” – fűzte hozzá.

„Az előadást ajánlom mindenkinek, akinek bármilyen módon fontos a párkapcsolat kérdése, Karol Wojtyla, II. János Pál pápa személye, aki szeret színházba járni, és azoknak, akik szeretnék látni az új arcokat a színpadon” – mondta Czajlik Lózsef.

 

Forrás: Új Szó, Színház.hu, hirek.sk

süti beállítások módosítása