Fodor Annamária: "Fogom a kezét, bőgünk"

Február 1-jétől Dörner György vezeti az Új Színházat. A váltás előtt néhány nappal Fodor Annamária is megszólalt. Arról beszélt, milyen most az élet a kulisszák mögött. Lapszemle.

Képzeld el, hogy férfiak sírnak, másoknak meg látom a szemében, ahogy megőrülnek. Emberek kifordított állapotba kerülnek, és ez félelmetes. Nekem meg megszakad ettől a szívem – de nem akarom, hogy sajnáljanak minket, én sem sajnálom magunkat. Pont ma beszéltem egy fontos kollégámmal, aki azt mondta, hogy most nagyon átgondoltnak kell lenni, semmit sem szabad ösztönből tenni – pedig csupa zsigeri dolog van bennem, amelyet az igazságérzetem működtet: mindent jól oda akarok mondani. Pedig nem így kellene. Még soha nem éltem meg ekkora változást a szakmai életemben – de hogy van egy új szél, hogy előre lehet nézni, az tetszik. Mivel nekem már egy éve csak bemutatókra szóló szerződéseim vannak, fél lábbal már eddig is kint voltam. Ezért mindent pörgetek, amit csak lehet, és nagyon magasan tartom a szintet – nem akarom alább adni” – nyilatkozta a Magyar Narancsnak a színésznő, aki elárulta, sírva röhögött, sokáig nem hitte el, amikor októberben döntöttek az igazgatóról.

fodor

“Zsolti (Huszár Zsolt, a szerk.) szeptemberben halt meg, ez pedig októberben volt. Akkor már pont ott tartottunk, hogy már nem volt piros mindennap a szemünk, már tudtunk enni. És erre bejött egy ilyen helyzet” – tette hozzá Annamari. Azt is elmondta, lesz aki meggyőződése ellenére marad. "Látom, hogy effektíve megbomlik. Fogom a kezét, bőgünk, és nem ismerek rá" - fogalmaz a színésznő, aki arról is mesélt a lapnak, hogy van, aki örül a vezetőváltásnak, “de ez nem baj”. “Legszívesebben én is itt maradnék mellettük, mert imádom azokat is, akik nem kényszerből maradnak, és azokat is, akik kényszerből. Szeretném mindenhová odavésni a nevemet, meg hogy „itt jártam”. Nyomot szeretnék hagyni. Én a politikai megosztottságról egyébként nem is tudtam – én színész vagyok, és erről is szeretek inkább beszélni. Szeretném, ha érdekesebbek lennénk – Tordai Teri, Cserhalmi Gyuri, én és a többiek –, mint ez az ügy” – mondta Fodor Annamária, aki elárulta, a döntés óta úgy állt színpadra, hogy “akkor most mindent lehet”, avagy kinyílt egy csomó új ablak.

A Magyar Narancs cikke teljes terjedelmében itt olvasható.

süti beállítások módosítása