Hej, Salamon Béla! - Székhelyi József kabaréestje

Székhelyi József kabaréestjét mutatja be a szegedi REÖK - Regionális Összművészeti Központ február 13-án 19 órától.

salamon_bela__18851965_1066220_9875forrás: images.google.com

Miért Salamon Béla? – kérdik sokan, mikor meghallják, hogy róla készült egy színdarab. A legkézenfekvőbb válasz, hogy nemrég ünnepeltük születésének 125. évfordulóját. A másik, hogy a magyar kabaré - pontosabban a kabaré műfaját megteremtő színészek - egyik legnagyobb alakja volt, mégis méltatlanul keveset beszélünk róla. A harmadik ok, s talán ez a legfontosabb, hogy életén keresztül egy olyan korszakot tudunk bemutatni, amelyben a kisember, a pesti kisember hosszú évtizedeken keresztül derült a másik pestin, aki sohasem változott, csak a kor változott meg körülötte, többször is.

Egyetlen arca volt és álarcok helyett is ezt öltötte fel estéről, estére, ez ő maga volt, aki nagy adományozóként jókedvre derített olyan korban is - amikor lehetett -, amelyekben nem éppen a derű volt a meghatározó hangulat.
Azt mondta: „egyszerű embereket szeretek játszani, akiket az élet furcsa helyzetekbe sodor. Mert a születés és a halál között nemcsak tragédiák történnek az egyszerű emberekkel, hanem furcsa és bizarr esetek is.” Ezekre most nem térek ki. Tudta, hogy ha egyszer kinyitja a száját, ha egyszer elkezd beszélni, akkor oda figyelnek rá. Úgy gondolom, hogy életének napjainkban is számos tanulsága van, amely Székhelyi József ragyogó alakításában még erősebb. Ezért Salamon Béla." (Murányi Péter)

szekhelyiforrás: REÖK

Szereposztás:
Salamon Béla: Székhelyi József
Színpadra alkalmazta: Murányi Péter
Rendező: Székhelyi József
Időtartam: 60 perc, szünet nélkül.
Jegyek elővételben a Fesztivál Jegyirodában (Szeged, Tisza L. krt. 56.) 1500 Ft-os áron kaphatók, a helyszínen az előadás napján 2000 Ft-ba kerülnek.

süti beállítások módosítása