Új pályázatot írtak ki az Átrium mozira

Új pályázatot írnak ki februárban az Átrium mozi értékesítésére, mivel a most lezárult pályáztatás eredménytelen volt. A pályázó Merlin Színház a kiírásban feltételként meghatározott bánatpénzt a pályázatban szereplő határidőig elmulasztotta megfizetni.

Körösvölgyi Zoltán, a Budapest Film Zrt. vezetője az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetetett arra, hogy már több körben pályáztatott moziról van szó. Mint mondta, a pályázati anyagot két cég vette fel, de ajánlatot csak egy nyújtott be, amely viszont a kiírásban feltételként meghatározott bánatpénzt a pályázatban szereplő határidőig elmulasztotta megfizetni. "Ezért a pályázatot eredménytelennek kell nyilvánítanunk, az eljárást meg kell ismételnünk" - tette hozzá.

Mint tájékoztatott, február folyamán kiírják az új pályázatot, változatlan feltételekkel, a műemléki védettség alatt álló épület kulturális célú hasznosításához továbbra is ragaszkodva. Magács László, a Merlin Színház igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a pályázaton a mögötte álló támogatói körrel a színházat működtető nonprofit kft. indult. Mint fogalmazott, a pályáztatási eljárás menetében nem volt jártas, túl kevés idő állt rendelkezésére a szükséges összeg előteremtésére. Jelezte, hogy a következő pályázaton is elindulnak, már felkészülten, a bánatpénz befizetésének lehetőségét megteremtve.

atrium

A Merlin Színház Átrium moziba való költözése a nyáron merült fel, miután kiderült, hogy szerződésük lejárta után nem maradhatnak eddigi játszóhelyükön. A főváros és a színház vezetése tárgyalt is erről - a fővárosi vezetés által is támogatott - megoldásról.

Magács László a Színház.hu-nak korábban elmondta, hogy a kiírásban megjelenik a kulturális funkció, és azt reméli, ők adják majd a legjobb kulturális ajánlatot. Elmondta, hogy az épülettel kapcsolatban két lehetőség merült fel, az egyik a hosszú távú bérlés, a másik a megvásárlás. Mint akkor elmondta, október közepéig kért az önkormányzattól haladékot arra, hogy utánajárhasson, az alapítvány össze tudja-e szedni a vásárláshoz szükséges összeget.

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK Zrt.) honlapján közzétett pályázati felhívás szerint a Budapest Film Forgalmazó és Moziüzemi Zrt. tulajdonát képező, egy évtizede üresen álló budai Átrium mozit 111.400.000 forint + áfa áron kínálják. A pályázat benyújtásának időpontja január 24. volt.

A Fővárosi Közgyűlés még szeptember közepén döntött arról, hogy közszolgáltatási szerződést köt a Merlint működtető Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvánnyal. Az eredetileg 2011 végéig szóló szerződést decemberben további három évre meghosszabbította a főváros.

Kapcsolódó anyag:

Fatalista vagyok - Interjú Magács Lászlóval

Nemsokára kiderül ki állhat a Trafó élén 2012 július elsejétől. A Színház.hu-nak adott interjújában mindkét pályázó, Szabó György és Bozsik Yvette is megemlítette MagácsLászlót, a Merlin Színház igazgatóját, ...»

süti beállítások módosítása