Dörnerék átvették az Új Színházat

Dörner György átvette az Új Színházat; a teátrum február 1-jével kinevezett igazgatója és Márta István eddigi igazgató között kedd reggel lezajlott az intézmény átadás-átvétele.

dorner

Fotó forrása: K2 press

Márta István arról tájékoztatott, hogy az átadás-átvételen a főváros képviselője, a színház jogásza, gazdasági vezetője, gazdasági igazgatója, műszaki igazgatója és Dörner György vett részt csapatával. Mint mondta, átadták a megfelelő okiratokat, a színház pecsétjét és az igazgatói iroda kulcsát. Az eseményt követően Márta István és a társulat újvidéki vendégjátékra utazott az Erdő című darabbal.

Dörner György elmondta: az átadás-átvétel rendben lezajlott.

1

Pozsgai Zsolt, aki február 1-jétől a színház főrendezője, problémaként említette, hogy az egész társulat vendégjátékra utazott, így üres színházban kezdik a munkát. Mint mondta, Kodolányi János Földindulás című művének próbái hétfőn indulnak, csütörtökön társulati ülést tartanak.

Márta István a Klubrádiónak azt nyilatkozta, tizenhárom év munkáját látja szertefoszlani. Közölte: az elmúlt napok nyilatkozataiban Dörner György és Pozsgai Zsolt hazudtak, a közönséget és a társulatot is megpróbálják dezinformálni. Mint mondta, undor van benne a fájdalom mellett. Továbbra is érthetetlennek tartja a döntést, mert tönkretettek egy jól menő, prosperáló színházat. "A felelősséget Tarlós Istvánnak kell vállalnia, mint ahogy vállalja is, hisz azt mondta, hogy egy év múlva megnézi, hogy mennek a színház dolgai" - hangoztatta. Márta István szerint csak azt felejtette el a főpolgármester, hogy egy színházat tönkre lehet tenni egy hónap alatt is.

d2

A Kossuth Rádió 5 perces interjúját Dörner Györggyel itt meghallgathatják.

süti beállítások módosítása