Mi vár az Új Színházban? - Pokorny azonnal távozik

MI vár az Új Színházban? Erre a kérdésre ad választ cikkünk, melyből kiderül, Pokorny Lia azonnal távozik a társulattól, viszont érkezik a Forrás Színház, az Újpesti Színház.

Hétfőn este telt házzal búcsúztatták az Új Színház  vezetőségét és néhány színészét a Don Carlos-szal. A nézők ötödszörre is visszatapsolták a színészeket, és álló ovációval ünnepeltek, Pokorny Lia pedig könnyeket hullatott. 

lia

"Mindannyian más szerződéssel dolgozunk, az enyémet határozatlan időre kötöttük, így harmincnapos felmondással bármikor megszakítható. Sokáig gondolkodtam, mindent számba vettem, és társulati felelősség ide vagy oda, ezt kellett tennem. Most, hogy vége, megkönnyebbültem, és ez furcsa szabadságérzetet ad"  – nyilatkozta a színésznő a Népszabadságnak. Sokan kérdezték tőle: kedves ember Dörner György, miért nem ad neki egy esélyt? Erre azt felelte: "Nyilván így van, nem ismerem, de olvastam a nyilatkozatait és a pályázatát, szakmailag értékelhetetlen. Ráadásul a szélsőjobbos nézetei miatt vállalhatatlan lett volna, hogy maradjak. Nem tudok épkézláb magyarázatot arra, miért ez a pályamű nyert, azt sem értem, hogy kerülhet politikai állásfoglalás egy pályázatba" - állítja a színésznő, aki őszintén hitt abban, hogy Tarlós István főpolgármester visszavonja Dörner kinevezését, hiszen jobb- és baloldaliak egyöntetűen tiltakoztak ellene. Pokorny azt is megerősítette, hogy Eperjes Károly még a főpolgármester bejelentése előtt tényként említette Dörner kinevezését. Nem tudja, hányan távoznak a társulatból az évad végén. Sokan egzisztenciális okokból maradnak majd, mert nincs más színháztól ajánlat.

A végleges programból kiderül, hamarosan más színházak vendégeskednek az Újban, a győri Forrás Színház, ahol Dörner György is tag és az Újpesti Színház. Az előbbi a Karnyónét hozza Bánsági Ildikóval a főszerepben (rendező és Karnyó: Dörner), valamint a Szivárvány szép kapujában című mesejátékot és a Szamártestamentumot. Az utóbbi a Pesti srácokkal vendégeskedik a Pesti Broadway-n. A szomszédos Tháliával készített koprodukciót, a Tizenegy perc című előadást is említi a műsor (ez marad a Tháliában). A Coelho-darabból készült produkció érdekessége, hogy színpadra alkalmazta Pozsgai Zsolt (a leendő főrendező), rendezte Szikora János (a búcsúzó művészeti vezető).

musor

A stúdióban hétfőnként koncertek lesznek, míg a Földindulás című első bemutató (március 23.) előtti héten a Ghymes kétszer is koncertezik a nagyszínpadon. A stúdióban felújítják az Árva Bethlen Katát, amelyet Pozsgai állított színpadra, de nem a színház eddigi tagja, Vass György játszik benne Kökényessy Ágival, hanem a Sacra Corona című filmből ismert Szarvas Attila.

Forrás: Színház.hu, Nol.hu, Bors

süti beállítások módosítása