Aradi-hét a Bakelitben

Az Aradi Kamaraszínház vendégszerepel négy egymást követő napon a Bakelit Multi Art Centerben február 27. és március 1. között.

2012. február 27.-től négy napon keresztül az Aradi Kamaraszínház lezs a Bakelit vendége. A határon túli társulat a Lovak az ablakban, a Rudolf Hess tízparancsolata, a Kvartett, és a Gyerekességek című előadásokat mutatja be a hazai közönségnek.

Lovak az ablakban
február 27., hétfő, 20:00

Az Aradi Kamaraszínház és a Pécsi Harmadik Színház közös előadása a Pécs2010 - Európa Kulturális Fővárosa programsorozatának részeként jött létre. Matei Visniec, Párizsban élő román szerző magyar nyelven eddig még soha nem játszott darabjának érdekessége, hogy a darabot két magyarországi, illetve egy romániai magyar színész játssza, az előadást pedig egy román rendező jegyzi.
Az 1956-ban született Matei Visniec Lovak az ablakban című drámáját 1987-ben a bukaresti ősbemutató előtt egy nappal betiltották, és csak 1989 után kerülhetett Romániában színpadra. Visniec darabjait többek között Franciaországban, Lengyelországban, Oroszországban, Hollandiában, Svájcban, Németországban, Kanadában, Belgiumban, Olaszországban, az Egyesült Államokban, Ausztriában, Finnországban, és a Moldovai Köztársaságban is játszották.
A Lovak az ablakban a ionesco-i abszurdból kiinduló, de az abszurd drámát parodizáló, a görög színházi hagyományokhoz is visszanyúló, a történelmet a bagatell szintjére emelő, de a babona világát sem mellőző iróniával teletűzdelt parabola a háborúról, a háborút megelőző borzalmakról, az emberi viszonyok párhuzamos világokban futó ellehetetlenüléséről.

lovakforrás: Bakelit

Rudolf Hess tízparancsolata

február 28., kedd, 20:00 

Alina Nelega drámája a nürnbergi perben tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, zavaros elméjű vezetőt, Hitler helyettesét, a náci eszme által űzött, Jézus- és hitvesztése miatt a Führerbe kapaszkodó figurának mutatja, hol minden emberségét felemésztett, bűnét látni képtelen állatnak, hol félelemtől földig rogyó sérült léleknek.

hess

Kvartett
február 29., szerda, 20:00
Aradi Kamaraszínház - MASZK Egyesület produkció

Müller darabja érzékeny, szenvedélyes, végletesen pontos látlelete az európai ember eszmei és társadalmi térvesztésének. Laclos levélregénye ürügy Müller számára, hogy a Veszedelmes viszonyokat átültesse két ember halálos játékának – elsősorban a szerelem és a kéj utolsó esélyeként. A forradalom előérzete és a permanens "harmadik világháború után" érzése egyszerre szabja meg, és tágítja ki a darab értelmezési lehetőségeit.

Csak az ember maradt. Nem a helyén, nem is a történelembe vetve, hanem egyre inkább a virtuális térbe involválódva. Az előadásban egy hatalmas test üzemel, amelynek foglyai nem is tudnak, de nem is akarnak kiszabadulni. Embernek okosak, állatnak elveszettek. Játszanak. „A vadállatok színművészete” – mondja Valmont. Maguknak tapsolnak, egy üres színházban.

kvartett

Gyerekességek
március 1., csütörtök, 20:00
Raymond Cousse, író, rendező, színész, akit a „francia Latinovits”-nak is nevezhetnénk, önmagának írta darabjait, önmagának, önmagáról, egyéni világérzést megvilágítva, egyetemes érvényességgel. A Gyerekességek című darabját, mint „kult-eszmét”, a világ minden táján játsszák ma is.
A mindenkori gyermek kis harcos: kardja a szeretet, pajzsa a humor, élettere a szabadság.

Felnőtt színész alakítja a gyermeket, illetve azokat a felnőtteket, akik körülveszik: abszurd, groteszk módon megjelenítve őket, egy „többszereplős” játékká varázsolva a színpadot.

gyerekessegek

Aradi- hét a Bakelitben
2012.02.27-03.01.
20:00 (Minden előadás)
2012.02.27. (hétfő) – Aradi kamaraszínház: Lovak az ablakban
2012.02.28. (kedd) – Aradi Kamaraszínház: Rudolf Hess tízparancsolata
2012.02.29. (szerda) – Aradi Kamaraszínház: Kvartett
2012.03.01. (csütörtök) – Aradi Kamaraszínház: Gyerekességek

Jegyinformáció:
felnőtt jegy: 2000 Ft
kedvezményes jegy IX. és XX. kerületi lakosoknak: 1800 Ft
pedagógus jegy: 1800 Ft
diák/nyugdíjas/fogyatékkal élők és kísérőiknek szóló jegy: 1200 Ft
szakmai jegy: 1000 Ft
tiszteletjegy (regisztrációs jegy): 200 Ft

süti beállítások módosítása