"Külön kell választani politikusi és művészi tevékenységét"

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke szerint az utókornak úgy kell megítélnie Csurka István munkásságát, hogy szét kell választania írói és politikusi tevékenységét.

Csurka István tagja volt a Magyar Írószövetségnek, és a hatvanas-hetvenes évek magyar prózai és drámai irodalmának kiemelkedő egyénisége volt, ezt senki sem vitathatja, és Csurka alkotói tehetségét sem vonhatja kétségbe senki - mondta az MTI-nek szombaton Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke. Hozzátette: az utókornak úgy kell megítélnie Csurka István munkásságát, hogy szét kell választani politikusi és írói tevékenységét. Írói életműve jelentős, bár az utóbbi években kevesebbet dolgozott. "Utolsó drámáját, A hatodik koporsót, amelyet az Új Színházban kívánnak bemutatni, nem ismerem" - nyilatkozta az elnök.

csurkai Szentmártoni János hangsúlyozta, hogy Csurka István fontos szerepet játszott a Magyar Írószövetség életében is. "A nyolcvankilences rendszerváltozás karizmatikus figurája volt, nemcsak a politikában, hanem az irodalmi életben is. Részese volt a változások szellemi előkészítésének. A Magyar Írószövetség 1986-os tisztújító közgyűlésén igen kemény beszédet mondott. Mindenképpen a magyar irodalom egyik nagy egyénisége távozott az élők sorából" - mondta az írószövetség elnöke.

süti beállítások módosítása