Ősbemutatóval készül a tavaszi fesztiválra a Pannon Várszínház

A Monte Cristo grófja című regényből készült új színpadi adaptáció ősbemutatójával, és többek között három vendégelőadással készül a Veszprémi Tavaszi Fesztiválra a Pannon Várszínház.

Vándorfi László igazgató keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ötödször rendezik meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál mintájára született programsorozatot, amelyre idén olyan vendégeket hívtak, mint a Ghymes együttes, Bródy János, Scherer Péter, Tompos Kátya és a Budapest Klezmer Band.

ghymesA fesztivál február 29-én a Ghymes koncertjével kezdődik a veszprémi Séd filmszínházban. Március 3-án tartják a Pannon Várszínház ősbemutatóját: Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja című regényét Vándorfi László alkalmazta színpadra, és rendezőként is ő jegyzi. A produkcióban a fiatal Edmond Dantest Kékesi Gábor, az idősebbet, azaz Monte Cristo grófját pedig Gazdag Tibor alakítja.

vandorfi_laszlo_foto_szabo_peter_danielMárcius 20-án Mándy Ildikó Társulata Shakespeare: Rómeó és Júliája után szabadon készült, R és J című mozgásszínházi előadását láthatja a Sédben a közönség. A kortárs táncszínház és a hagyományos színház elegyét adó produkciót Vándorfi László a fiatalok figyelmébe ajánlotta. Mint rámutatott, Shakespeare-hez hű, de a mai nyelven megfogalmazott darabról van szó.

Március 25-én Bródy János: Az Illés szekerén című, tavaly ősszel megjelent lemezét mutatja be az inotai Retro színházban. Március 29-én Kai Hensel: Klamm háborúja című monodrámájával Scherer Péter vendégszerepel a Séd filmszínházban.
 

pannon_varszinhaz

Március 30-án a Budapest Klezmer Band és Tompos Kátya lép fel a Sédben, március 31-én pedig a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház adja elő Molnár Ferenc: Üvegcipő című vígjátékát a Retro színházban.

Vándorfi László kiemelte, hogy a fesztivált saját erőből rendezik meg. Mint az MTI kérdésére elmondta, a programsorozat költségvetése nullszaldósra várható.

süti beállítások módosítása