Hat-e ránk a színész technikája? - Ma este kiderülhet

Mérő László pszichológus szerint színészből van olyan is, aki „zsigerileg” éli át a szerepéből következő érzelmeket, és van olyan is, aki mindvégig tudatosan kontrollálja. Nézőből azonban Az érzelmek logikája című könyv szerzője szerint csak egyféle létezik: olyan, aki illúziót vár – neki mindegy, hogyan hívja elő érzelmeit a színész. Az UtcaSzak társulatának ma esti kísérleti előadásán ennek akár az ellenkezője is igazolódhat: még az is lehet, hogy számít, milyen technikával dolgozik a színész.

mero

Mérő László

Mérő László nemrég megjelent, Az érzelmek logikája című könyvében az érzelmekkel kapcsolatos pszichológiai elméleteket áttekintve két csoportba sorolja őket. Az egyik szerint (James–Lange, Ekman) az érzelmek az idegrendszer zsigeri reakciói nyomán jönnek létre –a különféle zsigeri reakciókhoz különféle érzelmek tartoznak. Az elméletek másik csoportja szerint (Schachter és Singer, Seligman) a tudat „vetíti rá” a különféle érzelmeket az idegrendszer izgatott állapotára aszerint, hogy  – az egyén személyiségéből fakadóan, társadalmilag, kulturálisan – mi az elvárható. Mérő szerint a két elméletfajta közül egyik sem helyes vagy  helytelen, hanem az érvényességi körük más. James–Lange technikával működnek az evolúciósan alacsonyabb rendű fajoknál is meglévő érzelmek (düh, öröm, szomorúság, undor), míg a  kognitív műveletek végrehajtására is képes fajok tanult érzelmei – de még az alapérzelmeik is – képesek Schachter és Singer elmélete szerint működni.

A kérdés az, hogy a színész a darabbeli szerepében melyik technikát alkalmazza. „Zsigerből” érzi, tudattal rávetíti a meglévő érzéseire – esetleg még úgy se?

kep

„Színésze válogatja, hogyan hívja elő az érzelmeit” - mondja erre Mérő László. Van, aki „zsigerből „dolgozik, van, aki „agyból”. Ennek bizonyítására Mérő a bulvárlapok színészinterjúit hozta föl. „Az egyik színésznő arról számol be, hogy minden este beleszeret a férfipartnerébe, a másik egy ilyen kérdésre legyint, 'ugyan dehogy'” - meséli Mérő. „És mi okunk lenne kételkedni az őszinteségükben?” Egy biztos, teszi hozzá a professzor, a néző szempontjából ez a kérdés nem releváns. „A közönség illúziót vár és illúziót kap. Az, hogy végül valódi művészi élményként éli-e meg az előadást, rengeteg mindenen múlik. Sok út vezet a Nirvánába” - idézi egyik kedvenc mondását Mérő, aki úgy látja, az, hogy a színész miként hívja elő az érzelmeit, elég sokadrangú kérdés.

Márpedig a február 9-én és 10-én (csütörtökön és pénteken) este fél 8-kor az ELTE Pszichológiai és Pedagógiai Karának aulájában (Budapest VII., Kazinczy utca 23-27) lefolytatandó színházi kísérletnek éppen ez áll a középpontjában. Az UtcaSzak társulata ugyanis egy olyan színházi előadást mutat be, amelynek színészein és részben nézőin is folyamatosan szívritmusmérést végeznek az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének munkatársai. A kísérlet során pszichofiziológiai eszközök segítségével arra keresik a választ, mikor, illetve mitől élvezi a közönség az előadást.

bardos

Bárdos György

A kísérletet vezető Bárdos György neurobiológus  hipotézise szerint az élmény erőssége azon múlik, érzelmileg bevonódik-e néző. Akkor teljes a siker, ha a közönség „zsigerileg” átérzi a szereplők érzéseit. „Vagyis akkor, ha színészek szívfrekvencia-variabilitásának mintázata megegyezik a nézőével" - magyarázza Bárdos.  

A kísérlet mellékesen arra is választ adhat, hogyan függ mindez a színészi átéléstől. Nagyobb hatást tesz-e a közönségre az a színész, akinek a szív-periódusideje a szerepének megfelelően állandóan változik – vagyis „zsigerileg” átéli az érzelmeit?

Ami a nagy érzelemelméleteket illet, mint amilyen az említett James–Langé, Bárdos szerint ezek színházi relevanciáját akkor lehetne ellenőrizni, ha sokcsatornás poligráffal mérnék a színész testében lezajló változásokat, nem csak szívfrekvencia-mérővel. „Ami ebben a mérésben különleges, hogy ekkora embertömegen (80 főn) egyszerre szívfrekvenciát még nem mértek. Itt az igazán érdekes eredmény a periódusidők változásának hasonlósága lehet. Kiderülhet, mely pillanatokban, jelenetekben reagáltak a legerőteljesebben a nézők és a színészek" - hangsúlyozta Bárdos György.

Színház.hu

Szerző: Zsamboki András

Kapcsolódó anyag:

Megmozgat-e zsigerileg a színház? - Lemérheted!!

... játéka, vajon előfeltétele-e az, hogy maguk az előadók is módosult pszichofizikai állapotba kerüljenek?” - fogalmazta meg a kísérlet felvetését Simon Balázs, az UtcaSzak művészeti vezetője. Csikszentmihályi ...»


süti beállítások módosítása