Új Színház: Brunner Márta beugrik Pokorny Lia helyett

Brunner Márta főszerepet vesz át Pokorny Liától a „A szív bűnei" című előadásban, és áprilistól felváltva játsszák majd az Új Színházban. A beugrás okairól Pozsgai Zsolt művészeti vezető mesél az Új Színház honlapján.

1Brunnermarta

Van-e köze a vezetőváltáshoz a beugrásnak?

Pozsgai Zsolt: Semmi. A repertoáron folyamatosan játsszuk a régebbi produkciókat, legalábbis azokat, amelyek esetében a szerzői jogi szerződések ezt megengedik. Pokorny Lia időben egyeztette magát a színházzal, de a februári műsor összeállításánál ezt a régi ügyvezetés valamiért nem vette kellő módon figyelembe. Így tévedésből vagy figyelmetlenség okán előállt a helyzet: két előadást nem tud vállalni a művésznő televíziós elfoglaltságai miatt. Az előadásokra viszont a jegyek elkeltek, és nem volt lehetőség más időpontokat találni. Marad a beugrás.

Azt hinné az ember, a társulat tagjai közül áll be ilyenkor valaki.

Pozsgai Zsolt: Igen, ez máskor így van. Most azonban egy színésznő volt szabad, aki viszont sem korban, sem alkatban nem megfelelő a szerepre. Így Brunner Mártát kértük fel.

Hogy zajlik ilyenkor a beugró színész megkeresése?

Pozsgai Zsolt: Ez most szinte mesebeli módon történt. Amikor a problémáról értesültünk az igazgatói irodában, épp a titkárságon várakozott Márti, akivel amúgy is beszélni szerettünk volna. Tehát azonnal a „nyakába kapta" a lehetőséget. Sőt, a Don Carlosban is szerepátosztás van. Pokorny Lia szerepét Fodor Annamária veszi át, az övét pedig Brunner Márta. Zajlik tehát az élet.

Mely időpontokról van szó?

Pozsgai Zsolt: A szív bűnei előadásban február 16-án, csütörtökön játssza a szerepet Brunner Márta először. A Don Carlos pedig február 18-án kerül először nézőink elé az átosztott változatban. Egyébként nagyon tanulságos, érdekes egy ilyen helyzet. Kíváncsiak vagyunk, mennyiben lesz más ilyenkor egy előadás, hogyan tolódnak a hangsúlyok, milyen új színeket hoz egy új egyéniség. Mindenképpen érdemes megnézni ilyen felállásban is a produkciót.

A társulat hogy fogadta a beugrás tényét?

Pozsgai Zsolt: Nem kaptam visszajelzést, egy eset kivételével. Volt olyan művész, aki megkérdezte, miért nem a társulatból áll be valaki, és miért pont Márti. Az első kérdésre itt már válaszoltam. A másodikra azt tudom mondani, hogy Brunner Mártával dolgoztam Székesfehérváron, nagyon sok szerepben láttam őt. Kiváló színésznő, erre a szerepre kifejezetten alkalmas. Nem fog hiányérzetet kelteni abban, aki már látta az előadást. Amúgy gyakorlott beugró. Ráadásul az adott időpontokban épp ráér. És jókor volt jó helyen.

süti beállítások módosítása