Így köszöntötte Szinetár Miklóst az Operettszínház

Február 10-én este a Budapesti Operettszínházban elbúcsúzott a Madame Pompadour, amely két év után visszatér a koprodukciós partner színházába, Szentpétervárra. Az eseményen részt vett a darab rendezője, Szinetár Miklós is, akit a tapsrend után 80. születésnapján együtt köszöntött a társulat nevében Kerényi Miklós Gábor - KERO® és a közönség.

A Madame Pompadour tapsrendje után Kerényi Miklós Gábor lépett színpadra, amiből a nézők sejthették, hogy különleges alkalom volt az este - nem csak a búcsú, hanem Szinetár Miklós születésnapi köszöntése miatt.

"Meghatódottan állok itt, ezen az ünnepi előadáson. Nagyon sok személyes élmény fűz ahhoz, aki miatt most itt vagyunk. Először is, az Egy szerelem három éjszakája című előadást például 22-szer néztem meg az ő rendezésében. Később nagyon sokat dolgoztunk együtt, neki is köszönhető az együttműködésünk Szentpétervárral. Sok élményt gyűjtöttem a közös munkánk során. Vannak, akik a Ki mit tud? zsűrijéből ismerik, pedig ő a film, az opera, az operett, a próza és a musical világában is nagyot alkotott, nemrégiben megjelent egy könyve Pályázat címmel. Az ő nevéhez fűződik A Csárdáskirálynő leghíresebb előadása, ő hozta létre a Petőfi Musical Színházat, mely a mi elődünk. Természetesen még a mai napig dolgozik, ír, nyilatkozik, emberszeretete és közvetlensége máig utolérhetetlen. Ezekkel a szavakkal köszöntsük a Budapesti Operettszínház Örökös Tagját, Szinetár Miklóst!" - mondta Kerényi Miklós Gábor - KERO®.

szinetar1

A vastaps közepette színpadra lépett művésznek a címszerepet játszó primadonna, Kalocsai Zsuzsa nyújtott át egy virágcsokrot, majd Szinetár Miklós is szólt pár szót a közönséghez és a társulathoz. "Először is köszönöm a csapatnak ezt a nagyszerű előadást! Én itt kezdtem a pályámat, a Színművészeti után idekerültem, az évek során együtt dolgoztam Fényes Szabolccsal, Latabár Kálmánnal, Honthy Hannával, Feleki Kamillal, Németh Marikával. Ők ma már sokuknak csak nevek, de higgyék el, személyiségük benne van a falakban... A pálya halhatatlansága az emlékekben van! Szerencsések, akik részt vehettek az utolsó előadáson. Most két évre visszautazik Szentpétervárra a Madame Pompadour, de két év múlva újra Budapestre jön. Tíz éve hasonló ünnepségen vettem részt itt a színházban, ha körbenézek, ugyanazokkal vagyok körülvéve. Ha tíz év múlva is itt leszek, azt nekik és a nézőknek köszönhetem..."

 

Fotók a köszöntésről:
szinetar21.

szinetar3

2.

szinetar4

3.

szinetar6

4.

szinetar7

5.

szinetar8

6. 

Forrás: Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása