Sikeres volt a temesvári magyar színház magyarországi turnéja

Mintegy háromezer néző látta a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház magyarországi turnéját, amely a nyíregyházi Táncfarsang nyitóelőadásaként játszott Mellékhatásokkal ért véget a múlt héten.

1417680

forrás: erdély.ma

A január 22. és február 11. között megrendezett magyarországi vendégjátékokon a színház hat produkcióját kilenc településen, köztük Budapesten háromszínházban láthatta a közönség, így a húsz előadásból álló vendégjátéksorozatot sikeresnek könyvelheti el a színház. A temesvári magyar társulat több éve szervez kisebb, nagyobb horderejű turnékat, ezek közé tartozik a hagyományosan minden évben megszervezendő magyarországi turné is, amelyet minden alkalommal nagyfokú érdeklődés követ - olvasható a színháznak az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. 
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház turnéját a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma támogatta, együttműködve a befogadó intézményekkel.

süti beállítások módosítása