1 milliárdba kerül a leépítés az Operában

"Reménykedünk abban, hogy 180 főnél többet nem kell elbocsátani" - mondja Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa, aki nem fél a sztrájktól, mert szerinte akkor is felmegy a függöny. Lapszemle.

Arról, hol tart most az Erkel Színhz felújítása a Népszavának elmondta, öt közbeszerzési pályázatot írtak ki, az egyik épp a színház műszaki felmérést célozza. Emellett megtörtént a tenderbontás, eredmény néhány nap múlva lesz és 2-3 hét múlva megkezdődhet a munka.

A kérdésre, hogyhogy elődei nem jutottak el az állapotfelmérésig, amikor a felújítás 2002 óta napirenden van azt felelte: “2007-ben, a bezárás körül még tettek-vettek, de hasznát semminek nem vesszük abból. A pontos felmérés adatai alapján tudjuk kiírni az építészeti pályázatot, majd a kivételezői tendert. Optimális - tehát nem okvetlen reális - ügymenet alapján nyár végén, ősz elején indulhat a felújítás maga”.

okovacs

Ókovács Szilveszter arról is beszélt, hogy az Erkel Színház hatékonysága csakis a látogatottságában mérhető: operák, balettek és nagyoperettek mennek majd ott. “Ha az Operaház költségvetése - kinyitott Erkel esetében - a tavalyi 8 helyett 10 milliárd fölé tud emelkedni, akkor az Erkelben 80-100 előadást tudunk tartani a járulékos próbákkal, szerelésekkel együtt” – tette hozzá a kormánybiztos, akit arról is faggattak, hogy idén nem növekedésről, hanem radikális, 1,7 milliárdos csökkenésről van szó.

“885 munkavállalóból 217 főt kell elküldenünk, 815 millió forintnyi bért és járulékot kell megtakarítanunk. Én azt szeretném, ha a Közalkalmazotti Tanáccsal és szakszervezetekkel együtt születne közös álláspont, mely szerint a bérmegtakarítást csak mintegy 140 státus leépítésével oldanánk meg. (...) 36 magánénekese van a Háznak, az előadásainkon négyötöd részben szerződéses énekesek lépnek fel. Most tiszta helyzet áll elő: mindenki év-ados szerepszerződésekkel énekel majd, ami külföldön is bevett gyakorlat. Csak a minőség számít, amelyet tisztességesen megfizetünk, nem a foglalkoztatási forma” – fogalmazott Ókovács Szilveszter, aki elárulta több mint egymilliárd forintba kerül a leépítés, amire pótlást várnak, amelynek tavaly jogszabályi alapja is született. Azt is elmondta, hogy ha megnyílik az Erkel, 100-120 embert kell felvenni, pont annyit amennyit áprilisban elküldenek.

A felvetésre, hogy ez nem pénzkidobás-e azt felelte: “Most nincs pénz az államkasszában, minden külső szem is az állam karcsúsodását vizslatja. Ezen segít az elbocsátás, az Erkel megnyitásával pedig Isten és a közbeszerzés kezében vagyunk”.

Forrás: Népszava

süti beállítások módosítása