Cser-Palkovics zsarolhatta Pesty-Nagy Katit

Közel tíz hónapja nincs igazgatója a székesfehérvári Vörösmarty Színháznak; ezen időszak eseményeire minden érintett máshogyan emlékszik.

Előzmények:

1. Első körben öten jelentkeztek, a második pályázaton pedig már kilencen indultak a székesfehérvári színház igazgatói posztjáért.

2. A szakmai előkészítő bizottság és a színház közalkalmazottai Pesty-Nagy Katit választották, az önkormányzat humán közszolgálati szakbizottsága viszont Szabó Károlyra szavazott, de a városvezetés nem döntött a január 19-ei közgyűlésen.  

3. Előző nap levelet kaptak a minisztériumból, miszerint tudomásukra jutott, hogy az egyik pályázó, Szabó Károly nem felel meg a formai kritériumoknak. A levél ügyintézője az a Szakmáry Dalma volt, aki a minisztériumot képviselve vett részt a szakmai bizottság előkészítő munkájában. Cser-Palkovics András polgármester megjegyezte, nem engedik, hogy fehérvári ügyekről ne helyben szülessen döntés.

4. A január 27-i rendkívüli közgyűlésen került újra napirendre az ügy. Az önkormányzat előző este ismét levelet kapott az államtitkárságtól, melyben az előző megállapításokat fenntartva javasolják, hogy a kifogásolt pályázat ügyében vegyék fel a kapcsolatot a Madách Színházzal, és kérjenek tájékoztatást arról, hogy az 1996-2004 közötti időszakban a közgazdász végzettségű Szabó Károly milyen feladatokat látott el, és a szerződései milyen időtartamra szóltak. A Madách igazolása szerint, amit Bóka Viktor jegyző olvasott fel, a TI-SZA Művészeti Tanácsadó Bt. tagja személyes közreműködőként 1996-2010 között folyamatosan végzett művészeti szolgáltatást a színház részére. A jegyző által felolvasott igazolás ugyan kimondja, hogy a betéti társaság egy tagja végzett művészeti szolgáltatást, de hogy ki volt az személyesen, az nem derül ki. 
5. A január 27-ei közgyűlés reggelén újabb levél érkezett a városhoz, ezúttal Szabó Károlytól, aki közölte, hogy visszalép a pályázattól. A közgyűléstől végül senki nem kapta meg a minősített többséget, így a színházat továbbra is Quintus Konrád vezeti az új igazgató megválasztásáig, amit azonban új pályázati kiírás fog majd megelőzni.

fehervarÚj részletek - a Magyar Narancsnak nyilatkoztak
Pesty-Nagy Kati a Magyar Narancsnak elárulta, hogy először a parlamentben találkozott Cser-Palkovics Andrással, ahova azért kapott meghívást, mert a polgármester "figyelemre méltónak" találta a pályázatát. Itt Cser-Palkovics közölte: szívesen támogatná, hogy ezen koncepció mentén haladjon tovább a színház élete. "Nem éreztem morálisan problematikusnak, hogy ezt közölte velem, mert nem azt mondta, hogy mindezt el fogja intézni, mindössze arról biztosított, hogy nagyon tetszik a pályázatom. Aztán jött a csel - emlékszik Pesty-Nagy. - Hozzátette: nagyon hálás Quintus Konrádnak az elmúlt hónapokért, és nagyon örülne, ha meg tudnám ígérni, hogy nem rúgom ki a következő évben." Abban maradtak, hogy Pesty-Nagy Kati két-három napon belül találkozik Quintus Konráddal, amikor is megnyugtatják a megbízott igazgatót, hogy nem veszíti el a színészi állását - Quintus ugyanis eredetileg színészként dolgozott a színháznál - abban az esetben, ha ő lesz az új vezető. A találkozó a Vörösmarty Színházban történt, ahol viszont először nemcsak Quintus és Pesty-Nagy voltak jelen, hanem a város részéről a polgármester; a kultúráért felelős alpolgármester, Brájer Éva; a színház jogásza és Szabó Károly gazdasági vezető is. Pesty-Nagy Kati szerint Cser-Palkovics azt mondta: abban az esetben, ha meg tudnak állapodni a staféta átadása kapcsán, akkor az a pályázat, amit az ő kérésére Szabó Károly írt, a fiókjából nem kerül a többi közé. "Tök egyedül mentem, mert arra számítottam, hogy négyszemközt találkozom Konráddal, és egy úgymond szociális beszélgetés keretében megnyugtatom, hogy számítok rá színészként, és nem készülök kirúgni. Ehhez képest jött ez a mondat, és én köpni-nyelni nem tudtam. Azért persze támadhatnak utólag, hogy nem csaptam az asztalra, és megoldást próbáltam találni egy olyan helyzetre, amire nincs megoldás."
Pesty-Nagy Kati szerint ő volt kiszemelve a báb szerepére, művészeti kérdésekben továbbra is Quintus vezette volna a színházat. Mivel ő ezt nem vállalta, előkerült Szabó pályázata, akit viszont az egyértelmű hiányosságok miatt nem mert átnyomni a város, inkább a biztonsági megoldást választották, és nem hoztak döntést: ezzel nyertek pár hónapot, amíg megtalálják a megfelelő embert, és addig is Quintus marad az igazgató.
Székesfehérvár kultúráért felelős alpolgármestere, Brájer Éva ennek kapcsán azt mondta a Narancsnak, hogy találkozó valóban megtörtént, bemutatták Pesty-Nagy Katit Quintus Konrádnak, majd felálltak és elköszöntek. "Ezt egyébként megtettük más esetben is. Amíg mi ott voltunk, ilyen mondatok nem hangzottak el, semmi nem történt egy bemutatkozáson kívül" - fogalmazott. A szavazással kapcsolatban az alpolgármester elmondta: a Szabó Károly által a Madách Színháztól beszerzett, és nekik benyújtott igazolás nem volt teljesen biztonságosan értékelhető. Érvelése szerint, mivel a miniszter környezetében alakult egy javaslattevő bizottság (aszínházművészeti bizottság, amelynek egyébként Vasvári Csaba is tagja - a szerk.), amelynek tagjai majd az állami normatíva elosztásában is szerepet játszanak, városvezetőként nagy felelősség lett volna megkockáztatni, hogy egy komoly normatív támogatástól elessen ez a színház, csak azért, mert "hadban állnak" a minisztériummal.
A kérdésre, hogy ha nem lett volna vita a minisztériummal, akkor Szabó Károlyt választják-e igazgatóvá, Brájer azt válaszolta: "Miután nekünk azt mondták a jogászok, hogy a pályázatok értékelhetők, igen, az is elképzelhető, hogy ez megtörténhetett volna." A lapnak nyilatkozó Cser-Palkovics András szerint több más pályázó elképzeléseihez hasonlóan Pesty-Nagy Kati pályázata is figyelemre méltó volt. "A szavazási eredményből azonban az látszik, hogy sem személyes kisugárzása, sem az erőteljes budapesti lobbi nem győzte meg a város képviselőit arról, hogy őt válasszák meg a székesfehérvári színház igazgatójának. A város napokon belül kiírja az új pályázatot, ami természetesen mindenki számára nyitva áll, a döntést pedig a város közgyűlése hozza majd meg" - mondta a Magyar Narancsnak a polgármester.
A lap szerette volna megszólaltatni Quintus Konrádot és Szabó Károlyt is. Előbbitől azt kérdezték, miért nem adott be önálló pályázatot az igazgatói posztra, és igaz-e, hogy találkozott Pesty-Nagy Katival, és ha igen, miről beszélgettek. Szabó Károlynál arról érdeklődtek, vajon miért vonta vissza a pályázatát. Igaz-e, hogy a pályázata nem tartalmazta az ötéves szakirányú szakmai gyakorlatra vonatkozó igazolásokat? Pályázni fog-e a legközelebbi kiíráskor? Kérdéseikre két hét óta nem érkezett válasz.

Forrás: Magyar Narancs, Színház.hu

süti beállítások módosítása