Az ügynök halála a Nemzetiben vendégeskedik

Arthur Miller: Az ügynök halála című drámája – Valló Péter rendezésében és Jordán Tamás főszereplésével - a 2010/11-es évad egyik legsikeresebb bemutatója volt a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. Vendégjátékként meghívta a Nemzeti Színház is: a budapesti közönség február 28-án láthatja a Gobbi Hilda Színpadon.

A darabról

Amikor a kommunista korszakban szinte viharos gyorsasággal – megírása után csupán tíz évvel – hazánkban is színre került Arthur Miller darabja (1959-ben a Nemzeti Színházban, a címszerepben Tímár József legendás alakításával), a hivatalos kritika a kapitalista társadalom farkastörvényeinek és az amerikai életforma öncsaló voltának kíméletlen leleplezését tartotta a legnagyobb erényének. Csupán a dráma különös – a valóságos időrendet bátran megbontó, az emlékeket, illúziókat és a kézzelfogható realitást szétválaszthatatlan szövevénnyé bogozó – szerkezetét furcsállották. Pedig ez hordozza az írói mondandó lényegét: Miller szerint az egész dráma a főhős fejében játszódik le, díszletéül is legszívesebben egy óriási koponyát képzelt volna el. Amikor pedig az egyik broadwayi előadás után egy néző fölrótta neki, hogy nem lehet tudni, milyen mintákat is cipel Willy, az ügynök két hatalmas bőröndjében, ingerülten így fakadt ki: „Hát önmagát! Ő maga az áru.”

Tehát az esendő, a hétköznapok anyagi és lelki súlya alatt görnyedő, a rideg tényeket rögeszmésen szebbé, barátságosabbá kozmetikázó, az álmai mellett a végsőkig kitartó kisember a megértő, de nem megbocsátó vizsgálat alanya. Alakjában a szerző apjának is emléket állított, akit az 1930-as évek gazdasági krízise gyűrt maga alá. Most, a jelenünket megnyomorító újabb világválság idején a közösség számára látszólag feleslegessé vált, az életből lassan kikopó, de mindennek ellenére szeretetre méltó figurájában valószínűleg több nemzedék tagjai is egyre döbbentebben ismernek magukra.

ugynokforrás: Weöres Sándor Színház

 

Kritikus szemmel

"Egyszerűen tökéletes. Valló Péter színházat csinál a szó legeredetibb, legigazabb értelmében. A Kamaraterem minden szögletét, minden ki-és bejáratát, magaslatát és bemélyedését kihasználta, játéktérré tette. Mi nézők körben ülünk, játék felettünk, alattunk, mögöttünk, előttünk. De legfőképpen bennünk. Mese nincs, meg vagyunk szólítva. Még akkor is, ha ez itt, Szombathelyen nem szokás- reméljük csak ez idáig.

Furcsa, szerethető, mégis ijesztő világot teremt Valló Péter az első perctől kezdve: sötétbe borul a terem, felbődül a kocsi motorja. Akár még belénk is hajthatna, olyan közel vagyunk, hasít belénk egy pillanatra. Nem teszi, marad egyhelyben. Néha pörög és forog, amolyan homokóra a két világ között, abban vagyunk, amelyik fele a kocsi orra néz". Folytatás a westindexen olvasható.

Arthur Miller: Az ügynök halála

A Weöres Sándor Színház vendégjátéka a Nemzeti Színházban

2012. február 28. 19 óra

WILLY LOMAN Jordán Tamás

LINDA Kiss Mari

BIFF Orosz Róbert

HAPPY Kálmánchelyi Zoltán

BERNARD Endrődy Krisztián

Senkovics Petra

CHARLEY Ujlaky László

BEN BÁCSI Avass Attila

HOWARD WAGNER Kelemen Zoltán

JENNY Unger Tünde

STANLEY Vass Szilárd

MISS FORSYTHE Varga Dóra

LETTA Lévai Tímea

TITKÁRNŐ Korponay Zsófia

Díszlet: Valló Péter

Jelmez: Dőry Virág

Dramaturg: Duró Győző

Ügyelő: Győrváry Eszter

Súgó: Kiss Lívia

A rendező munkatársa: Juhász Ádám

Rendező: Valló Péter

süti beállítások módosítása