SZFE húzd - Mi a helyzet az egyetemen?

Egy videó és Ascher Tamás rektor ad választ.

Hány államilag finanszírozott helyért lehet idulni a Színház-és Filmművészeti Egyetemen?

Ascher Tamás: Megközelítőleg annyiért, mint az elmúlt két évben. Idén pontosan 52 államilag finanszírozott helyet hirdettünk meg, 12 MA képzést és 40 osztatlan képzést. Ennél egy kicsivel több hallgatót fogunk felvenni. Arra számítunk, hogy az MA képzésre olyanok jelentkeznek, akiknek egy része már elhasználta az államilag finanszírozott féléveit, tehát amúgy is költséges kell, hogy legyen. Ennek tulajdonképpen örülnünk kell. Úgy tűnik, hogy a művészeti iskolák nem kerültek olyan rossz helyzetbe, mint más egyetemek ebből a szempontból.

Ezek szerint egyelőre több államilag finanszírozott hely marad, mint fizetős?

Ascher Tamás: Idén még igen. Egyelőre nem esett komoly bántódásunk ebben a tekintetben, de minden takarékossági intézkedést a duplájára kell növelnünk.

Az SZFE másodikos színházrendező hallgatójának filmje, amely a "A Színház- és Filmművészeti Egyetem működési szabályzata és egyéb fontos dokumentumai" -című rendezés vizsgára készült. A filmben kiírt egy mondat a felsőoktatási törvényből való.

“Szénszünetet vezetünk be, zárva tart januárban az intézmény. Ennek megfelelően kicsit korábban kezdünk és később fejezzük be a tanévet. A gyerekek eleinte 10-ig, utána 11-ig, év végén pedig már fél12-ig próbálhatnak. Sokat számít a lekapcsolt villany” – ezt nyilatkoztad  2011 májusában. Milyen anyagi helyzetben van most az egyetem?

Ascher Tamás: A tavalyi 105 millió mellett idén még plusz 140 milliót vontak el. Ez már a teljes, éves működési pénzünk egynegyede. Nem minden művészeti egyetemtől egyformán vontak el, tőlünk kicsit jobban, ez része az általános keretszűkítésnek. Mindenféle spórolás lesz, egyelőre újabb megszorításokon gondolkodunk. Természetesen mindenféle módon pénzt kell keresnünk, erre is nagy erőfeszítéseket teszünk, különböző képzéseket hirdetünk. Erre rákényszerültünk.

Tovább az SZFE felvételi tájékoztatójára

A 2012-13-as tanévben induló alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben és mesterképzésben meghirdetett szakok tájékoztatója.

süti beállítások módosítása