Galkó Balázs: a színészet nem művészet

Galkó Balázst a hvg.hu arról kérdezte, mi történt vele az elmúlt egy hétben és miként vélekedik a színházhoz való viszonyáról.

“Ez egy olyan ország, ahol fel sem tűnik, ha nyáron egy eltévedt mikulás a szánkóját vonszolja. Ezt persze Hrabal írta, de én már korábban eljátszottam Kapolcson, sőt – tulajdonképpen mindig ezt a szerepet játszottam” – fogalmazott Galkó Balázs a hvg.hu-nak.

A lap felvetésére, miszerint érthető, hogy ha az új director eltávolítja Galkót, aki nem illik az új koncepcióhoz és a volt igazgató barátja, ráadásul bajkeverő hírében áll, a színész azt felelte: “Persze, érthető. A miért nem érhető. Dörner Gyuri – nekem változatlanul Gyuri, mert évtizedek óta ismerjük egymást – azt mondta, neki olyan színészekre van szüksége, akik hisznek istenben vagy valamiféle más dimenziók létezésében. Egy színházban sokféle kritériuma van az alkalmazásnak, a társulati tagsághoz való tartozásnak, de valljuk be: ekkora hülyeséget már régen hallottunk. A más dimenziókra hivatkozni csak blöff, az istenre való hivatkozással már jobban kell vigyázni. A teremtőnek tök mindegy, hisznek-e benne vagy sem. Gyurinak jobb lett volna azt mondania, hogy te egy olyan gólem vagy, aki hol zsidónak, hol cigánynak vallja magát, és majd szólunk, ha éppen ez darab lesz műsoron. Engem nem a színház, mint szertartásforma köt a teremtőhöz, hanem a bódulataim” – nyilatkozta Galkó Balázs. A kérdésre, ilyen-e a József Attilát megjelenítő vallása is azt válaszolta, József Attila nem hit, hanem tapasztalás. “Azt szoktam mondani a tanítványaimnak, itt, az újszínházas stúdiósoknak, hogy a Bibliában minden benne van, ami pedig a vulgáta lezárása után történt, az Shakespeare-ben van benne, és ami Shakespeare halála után következett fontos lényegi változás a világban, az benne van József Attilában. Mindenkinek ajánlom: próbáljon három órán át József Attila szövegeket mondani, de az a fontos, hogy ne suttogva, mormolva, mint egy imát, hanem hangosan. A harmadik óra után egy másik tudatállapot áll be”.

Annak kapcsán, hogy átlépi-e a színészeknek kijelölt határt elmondta, azért lépi túl, mert nem úgy színész, mint Gáspár Sándor vagy Hirtling István. “Rossz színész vagyok, ami azt jelenti: másként jó. Olyan jelenlétet sugározok, amit senki más. Őszintén szólva, nem nagyon érdekel, mit akar a néző, mert egy istentiszteletnek nem az a lényege, hányan vesznek részt rajta. Az istentisztelet lényege, hogy istentiszteletnek lenni kell. Azt amit szakmának hívnak, nem tudom és nem is érdekel. Valószínűleg nem mondok újat azzal, hogy a színészet nem művészet” – mondta Galkó Balázs.

Folytatás itt.

 

süti beállítások módosítása