Újabb levél Bozsik Yvette-nek - A Trafó konferencia szervezőitől

A II. Trafó Hálózatba kötve konferencia szervezői válaszolnak Bozsik Yvette levelére, amelyet a találkozó előtt írt. Cikkünkben összefoglaló videót is közlünk arról, hogy mit vitattak meg kedden, a Trafóról szóló vitán.

Összefoglaló videó

A szervezők levele Bozsik Yvette-hez

Tisztelt Bozsik Yvette,

sajnálattal és kényszerűen vettük tudomásul döntését, amivel másodjára utasította el a Trafó – hálózatba kötve konferencia és fórum szervezőinek párbeszéd-ajánlatát. Tekintettel arra, hogy már tavaly decemberben jeleztük a szakmai igényt a rendezvény megtartására – sőt, átengedtük Önnek a kezdeményezés lehetőségét, amennyiben arra kértük, jelölje ki Ön az esemény időpontját – érthetetlennek és indokolatlannak találjuk, hogy miután még a kérdéseinket is bekérte, mindössze 12 órával a második konferencia megtartása előtt értesített minket távolmaradásáról.

Sajnáljuk, hogy emiatt a sajtónyilvánosságon keresztül kényszerülünk Önnel kommunikálni, holott azt gondoljuk: normálisan nem így kellene szakmai közügyeinkről értekezni. Mégis, Ön elérhetetlen és kizárólag társulatának művészeti menedzserén és kreatív producerén keresztül tartja velünk a kontaktust, akik szerepe a Trafó új vezetőségében tisztázatlan.

Bár levelében rendkívül megengedően fogalmaz – amiért ezúton is köszönetünket fejezzük ki – ám valamit súlyosan félreért: szándékaink nem félelemből fakadnak, cselekedeteinket nem az aggodalom határozza meg, Elfogadunk egy legitim helyzetet: Ön a Trafó 2012. július 1-jétől kinevezett új igazgatója – s ezzel kapcsolatban fogalmazunk meg széles alkotói, szakértői és nézői köröket foglalkoztató kérdéseket. A Trafó sajátos működésmódjából fakadóan az egyéb színházaktól eltérő módon kell évadról, műsorról, gazdálkodásokról gondolkodni és kommunikálni – ezért nem a hagyományos szerződtetési időszakhoz illeszkedően dőlnek el kardinális kérdései, hanem bizony annál is korábban. Éppen ezért közvetítjük Ön felé ismételten azt az elvárást, hogy nyertes pályázatával megindított munkájának lépéseit, részeredményeit tegye láthatóvá, indítson azokról párbeszédet, hogy ne érhesse se Önt, se az Ön által vezetni szándékozott színház munkatársait, közönségét felkészületlenül a szeptemberi évadkezdés. A Trafó nyitott intézmény, társulata a társadalomban gyökeredzik, ezt vezetőjének folyamatosan szem előtt kell tartania.

Jókívánságait őszintén köszönjük; elismerő szavait nem kevésbé. Reméljük, ez személyeink szakmai kompetenciájának szól, így amint annak ideje lesz, az Ön által említett szakmai tervismertetésére – a kölcsönösség jegyében – meghívást kapunk, és végre élőszóban is alkalmunk lesz megbeszélni a felmerült kérdéseket.

Zárszóként köszönjük gondolatébresztő sorait. Valóban jól írja – a felelősség is olyan, mint a bizalom: vagy személyes és teljes, vagy semmilyen.

Üdvözlettel:

Erőss Nikolett

Fuchs Lívia
Gáspár Máté
Gulyás Márton
György Péter
Inkei Péter
Juhász Kata

Mélyi József
Szemerey Samu
Pándi Balázs

Vályi Gábor
Végső Zoltán

süti beállítások módosítása