Hogy muzsikálnak az Új Színházban?

Az Új Színház stúdiószínpadán hétfőnként olyan zenei produkciókat mutatnak be, amelyek "a médiumokból különböző okokból kiszorulnak" - közölte a színház. A zenei koncepcióról Papp Gyula orgonista, a Mini, a Skorpió és a P. Mobil billentyűse, az Új Színház zenei igazgatója mesélt, aki már több száz színdarab színrevitelében dolgozott.

Papp Gyula, az új zenei igazgató így mesélt terveiről a Magyar Hírlapnak:

'Az elmúlt évtizedek kultúrpolitikája kiéheztette a magyar közönséget'

A kérdésre, Bródy-előadást is tervez-e a színház, Papp azt válaszolta, nem az ő tiszte eldönteni, hogy milyen bemutatók lesznek. “De szerintem inkább olyan műsorok és darabok kerülnek majd repertoárra, amelyekre az elmúlt évtizedek kultúrpolitikája kiéheztette a magyar közönséget. Nem pedig olyanok, amelyekkel jóllakatta, sőt szinte torkig tömte” – tette hozzá az új zeneigazgató, aki szerint kisebbségben vannak azok az előadók és zenekarok, amelyek a nemzeti létről, a nemzeti sorskérdésekről énekelnek, csak éppen elenyésző szerepet kapnak a magyar tömegtájékoztatásban. “Ezért tűnik úgy a többségi társadalomnak, hogy hazafias témákat feszegetni dalban csak egy lázongó kisebbség szokott. Holott például a Kárpátia vagy az Ismerős Arcok koncertjeire több ember jár, mint a minden médiatámogatást megkapó bandákéra” – magyarázta Papp Gyula.

A Magyar Hírlap szerint a polgári közönség igazán várna egy katartikus, nemzeti érzésektől fűtött rockoperát, ha lenne. Arról, hogy ezt Papp fogja-e megírni így nyilatkozott: “Én vagy más. Már írtam egy rockoperát Madách: Az ember tragédiája című műve alapján. Tizenhét éve várom, hogy a fergeteges sikerű soproni ősbemutató után Budapesten is színpadra kerülhessen” – felelte.

papp2

'Segítsetek'

Arról, hogy milyen műfajokban gondolkodik, elmondta, “ellentétben a másik oldallal, soha senkit nem rekesztenek ki”. “A Bubik István Stúdiószínpadon sok-sok műfaj kap helyet majd, táncház népzenével, latin duó, dzsessz, klasszikus zene, kórusok, rockcsoportosulások, és így tovább. Mint zenei vezető, s emellett a "hétfői zenés estek" szervezője, most hadd kérjek valamit. Ha már felmerült az elején Bródy, direkt az ő sora álljon itt most az István, a király című rockoperából: SEGÍTSETEK! Kérem, kísérjék, illetve kísérjétek figyelemmel a munkánkat, és vásároljanak, vásároljatok jegyeket! Attól, hogy esetleg nem ismeri valaki az adott előadót, szerzőt vagy produkciót, ne futamodjon meg senki. Csaknem hetvenéves cenzúra falait igyekszünk most szétrepeszteni. A tájékozódást segítheti honlapunk is, a www.ujszinhaz.hu oldal. Az intézmény egész koncepciója, szellemisége úgymond ismerősnek jelölte a magyarságot. És várja a visszaigazolást. Ez a visszaigazolás ismeri el a kulturálisterület-visszafoglalás létjogosultságát. Ennek a színháznak a működését korra, nemre, származásra való tekintet nélkül mindenki nemzeti ügynek tekintheti. Az, hogy megmaradjon az Új Színház, nemcsak a művészek felelőssége, hanem a közönségé is. A magyaroké” – fejtette ki Papp Gyula.

dl

Hangorkánról

A lap arról is faggatta, felkészült-e arra az ellenséges hangorkánra, amely az Új Színház működésének első hónapjait követi majd. “Nem kell felkészülnöm, hiszen egymást is alig halljuk a folyamatos hangorkántól. Hajdú őseim voltak, a családomat a Bocskai-szabadságharcig vissza lehet vezetni, dédapám Isonzónál harcolt. Apám a négyévi orosz fogsága alatt megvakult. Szénbányában, kétezer méter mélyen a föld alatt, hatvancentis vájatban, félig fekvő helyzetben dolgozott. Az alsó húsz centi már talajvíz volt. Túlélte a tábor tífuszjárványait és jó néhány szökési kísérletet, amelyek során kétszer is átúszta márciusban a zajló Dnyepert. Egyik nap belefúrt odalenn egy ott felejtett, fel nem robbant töltetbe. Ráadásul emberségből ment le aznap egy lázas cimborája helyett... Nagyapám két évre rá, ahogy édesapám hazajött a fogságból, belehalt a bánatba, gégerákot kapott. Akkor én miért panaszkodnék egy kis hangorkánra? Már gyermekkoromban a Népstadion-beli kettős rangadókon megszoktam a hangorkánokat. Még tetszettek is” – nyilatkozta az Új Színház zenei igazgatója.

A zenei programról így ír a színház:

"Műfaji megkötöttség nélkül helyet kapnak itt alkotók és előadók a könnyűzene (rock, jazz, blues stb.), a komolyzene (kamaradarabok, kórusművek) és a népzene világából. "Ezt egyfajta kulturális missziónak tekintjük, hiszen a könnyen emészthető aktuális trenddel szemben befogadjuk azokat az előadásokat, amelyek éppen értékállóságuknál, tartalmuknál fogva kényszerülnek perifériára. Bár a zenei stílusok formanyelvei kétségtelenül nemzetköziek, hiszünk abban, hogy létezik egy sajátosan magyar kifejezőerő, felkészültség és témaválasztás, amely nem titkolt küldetéstudattal kíván az egyetemes magyar kultúra őrzője és folytatója lenni." - olvasható a színház közleményében.

papp

A programokról részletesen:
2012. március 5. 19 óra : Apák és fiúk - Nyerges Attila zenés irodalmi estje, közreműködik: Leczó Szilveszter
2012. március 12. 19 óra: Házi áldás - Credo-est
A Credo együttes rendületlenül "járja" a Kárpát-medence vidékeit héthatáron innen és túl. A kishaza fogalmával iszapbirkózást vívó együttes erőt próbáló elszántsággal kísérli meg énekben elmondani a vidék "sorstalanságának" mindennapjait, bemutatni fény és árnyoldalait; mindezt reménnyel teli életérzéssel, a jövőbe vetet hittel: Cum Deo Pro Patria et Libertate...
A Credo együttes hangzásában egyedi, senkivel össze nem téveszthető irányzatot képvisel. Az "egy szál gitáros" játékmód szabad "bárdos" stílust feltételez, viszont a többszólamú vokális előadásmód akár a komolyabb zenei műfajok magasságába emelheti a türelmes és megértő hallgató érzéseit. Tartalmilag is egyedi képviselője a magyar verséneklők társadalmának…
2012. március 19. 19 óra: Tátrai-Szűcs latin est
Lassan már tizenkét éve, hogy a két kiváló gitáros, Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor együtt muzsikál klubokban és fesztiválokon, valamint egymás után készíti sikeres albumait. A Latin Duó titka (a zenészek tehetségén és tudásán túl) az, hogy minden koncert különbözik a többitől, mivel az előadások meghatározó eleme az improvizáció.
2012. március 26. 19 óra: Papp-Sárdy NBB koncert, Papp Gyula és Sárdy Barbara zenekara
A koncert után örömzene a barátokkal. Ott lesznek: Pataki László -billentyű (Syrius), Horváth Charlie - ének, Mogyorósi László -gitár (Syrius, Új Rákfogó), Nyerges Attila - ének (Ismerős Arcok), Tánczos 'Stewie' István -szaxofon (Ismerős Arcok), Horváth Zsolt -billentyű (Deák Bill), és még sokan mások.
Koncert a Nagyszínpadon: 2012. március 16. 19.00 és március 17. 19.00 - A Kossuth-díjas Ghymes Szikraszemű című koncertje
A 29 éves, "Magyar Örökség" kitüntető címet viselő Kossuth-díjas Ghymes együttes Szikraszemű című lemeze alig fél év alatt elérte a "Platinalemez" fokozatot! A Ghymes zenekar pályafutása szinte példa nélküli és páratlan sikertörténet: működésük alatt eddig 17 önálló albumot jelentettek meg, ezek küzül 8 platina és 4 aranylemezzé vált. A lemezek sikere bizonyíték arra, hogy a minőségi, érzelemgazdag és fajsúlyos zenére, értékes gondolatokra mindig igent mond a közönség. A Ghymes munkássága az egyetemes kortárs kultúra kitörölhetetlen részévé vált úgy, hogy értéket teremtett, hordozott és őrzött meg. A Ghymes dalaira a már jól ismert, sajátos stílus a jellemző, melynek meghatározója Szarka Tamás zenéje és irodalmi értékű szövegvilága. Ezt egészíti ki Szarka Gyula népzenei alapú szerzői zenéje.

Forrás: Színház.hu, Magyar Hírlap, Új Színház

süti beállítások módosítása