"Ez egy másik falanksz" - Interjú a POSZT válogatókkal

A 2012-es POSZT válogatói, Lőrinc Katalin táncművész, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, Zappe László kritikus, valamint Bicskey István színész, rendező, koreográfus a Színház.hu-nak nyilatkoztak elsőként a versenyprogramról és az elmúlt év tanulságairól. 

                                              

Az idei POSZT-ot június 7-16. között tartják, a program pedig a 2011. március 1. és 2012. február 29. között bemutatott hazai és határontúli magyar színházak előadásait öleli fel. 

 

Hogy zajlott a válogatás?

 

Zappe László: Mielőtt választ adnánk, megjegyezném, hogy a válogatás alapvető problémája, hogy senkinek sincs benne gyakorlata. Most már tudjuk, hogy másodszorra milyen jól meg lehetne szervezni egy ilyen sűrű évet.

 

Lőrinc Katalin: Nem tudom, hogy 20-30 évvel ezelőtt hogy csinálták, mindenesetre a technika segített minket, folyamatosan jeleztünk egymásnak. Nehéz volt az indulás, mert a színházak csak idén janurában ajánlottak előadásokat.

 

Rockenbauer Zoltán: Rövid jegyzeteket küldözgettünk a másiknak. Laci havi rendszerességgel adott le összegzést, csatolta hozzá a kritikáit is. A végső döntés előtt kétszer ültünk össze. Persze év közben is sokat beszélgettünk, különböző listák születtek.

Lőrinc Katalin: Szerencsére mindenki kompromisszumkésznek bizonyult, nem veszekedtünk, számomra ez egy nagyon jó tapasztalat. Akadt olyan darab, amit valamelyikünk visszautasított, vagy melegen ajánlott, és figyelembe tudtuk venni a szempontjait.

 

A múlt év egyik válogatója, Vekerdy Tamás úgy fogalmazott, hogy egységes falankszként állnak a döntés mögött. Ez mennyiben mondható el rólatok?

 

Zappe László: Ez egy másik falanksz, de egységes. A tavalyi csapat azt is hozzátette, hogy az utolsó megbeszélésen diametriálisan eltérő álláspontokat képviseltek. Nálunk ez nem fordulhatott elő, hiszen a listánk folyamatosan alakult, mindig jeleztük preferenciáinkat. Én időről időre közzétettem a véleményemet, tehát aki akarja azt is tudhatja, mit hagytam volna ki. Anélkül, hogy megbeszéltünk volna bármilyen szabályt, mindig a többség álláspontját juttattuk érvényre. Ilyen értelemben mi is egységesen állunk a végeredmény mögött. Külön mindannyiunknak más listája lenne, ami talán három vagy négy ponton találkozna. Egy biztos, olyat nem válogattunk be, amit bármelyikünk vállalhatatlannak gondolna.

 

Rockenbauer Zoltán: Nem állunk fel keserű szájízzel a nézőtérről.

 

Bicskei István: Úgy gondolom szerencsés volt, hogy négyen válogattunk, mert rengeteg előadást tudtunk megnézni. Nehéz elképzelni, hogy egyetlen személy ezt miként abszolválná... Eleinte hallottam olyan sóhajt, hogy „itt a Kati és a Bütyök, rengeteg táncelőadás lesz”. Nem így történt. Az ízlésvilágunk találkozik a versenyprogramban. Abban is meg tudtunk egyezni, hogy a fővárosban és vidéken egyaránt jó előadásokat találni.

 

Lőrinc Katalin: Az, hogy figyeljünk az arányokra előzetes elvárásként is megfogalmazódott felénk, de ezzel mi magunk is egyetérettünk. Nekem egy szívfájdalmam van, az, hogy a független terület nem reprezentálja magát a versenyprogramban. Ennek többek közt az az oka, hogy egyrészt kevesebb az alternatív produkció, másrészt sokuk erősen tér-specifikus, tehát nem illeszthetők az adott körülmények közé.

 

poszt1Zappe László, Bicskei István, Rockenbauer Zoltán, Lőrinc Katalin

 

Pedig volt olyan év, amikor kifejezetten alternatív előadásokból állt a program...

 

Lőrinc Katalin: Idén nekünk nem lehetett alternatív terekben gondolkodni, ezt kérték a megrendelők. Például olyan darab, amire egyszerre csak harmincan férnek be szóba se jött.

 

Zappe László: Valóban hiányzik a független terület, viszont nem tülekedtek a jobbnál jobb alternatív előadások. Azok a műhelyek, ahol éveken át holtbiztosan termett izgalom, most derék, középszerű, érdekes, de nem a POSZT ajtaján dörömbölő előadásokkal rukkoltak elő. Ennek az okát nem a mi dolgunk felderíteni.

 

Mennyi előadást láttatok összesen?

 

Bicskei István: Mindet! Összesen több, mint 500-at.

 

Rockenbauer Zoltán: Az utolsó három hónap nagyon intenzív volt. De nem titok, a Laci látta a legtöbbet, 270 körül…

Lőrinc Katalin: A sorban utána valószínűleg én következem…

 

Zappe László: Nem akarok dicsekedni, de megszámoltam: ebben az éves periódusban 341 előadáson jártam. Ebből kétszázvalamennyi felelt meg a válogatás szabályainak a többi, mondjuk úgy, hogy magánügy. Titkon reméltem, lesz köztük ami mégis átüti a falat; de nem volt.

 

Szóval nem nőttetek össze...

 

Lőrinc Katalin: Nem is lehetett volna. Egy-egy színházban egymásra is csodálkoztunk: jé, te itt?

 

Zappe László: Amikor megkérdeztek, szerintem mennyit kell megnézni, azt feleltem: ötvenet. Azt hiszem egy kicsit jobban tájékozott ember be tud lőni ötven előadást úgy, hogy nagy valószínűséggel benne legyen az a tizenkettő, amit érdemes kiválasztani. Ahhoz kell tobzódni az előadásban, hogy rátlásunk legyen a palettára, hogy naponta frissítsük az előítéleteinket. Nem az a baj ha vannak előítéleteink, hanem az, ha nem vagyunk naprakészek.

 

Lőrinc Katalin: Valóban, a szakma, a rendező, az alkotók az alapmű ismeretében kevéssé lőhetünk mellé. De a Laci sem azt mondja, hogy nem létezhet olyan előadás az ötvenen kívül, amit ne lehetne beválogatni.

 

Milyen szempontok érvényesültek a válogatásnál?

 

Zappe László: Szem előtt tartottuk a minőséget és azt, hogy a lehető legszélesebb legyen a választék. A végeredmény ismeretében egy kicsit engedtünk a minőségből a sokszínűség érdekében. Mindannyian tudjuk, melyek azok az előadások, amelyek talán jobbak, mint amelyek bekerültek, de nem akartuk, hogy három színházból jöjjön össze a mezőny.

 

Mely színházakra gondoltok?

 

Rockenbauer Zoltán: A Katonára, Radnótira, Nemzetire, az Örkényre, a debrecenire. Nekem például az a szívfájdalmam, hogy a Radnótiból nem a Protokoll került be, de abszolút elfogadtam a Vágyvillamost egy hosszú beszélgetés után.

 

 

Vegyük végig a listát. Miben volt teljes konszenzus?

 

Lőrinc Katalin: Egységesen támogattuk a János királyt az Örkény Színházból, a Scapin, a szemfényvesztőt a debreceni Csokonai Színházból, ahonnan szívem szerint még egy előadást hoztam volna, a Karriert. A Scapin egész eredeti stílust hoz a palettánkra, ezt nagyszerűnek tartom. A teljes konszenzus A filozófusnak is járt a Katona József Színházból. Én a tizennégy éves fiammal láttam, aki azt kérdezte: “ugye beválogatod anya?!”

 

Rockenbauer Zoltán: A Makrancos Katán vitatkoztunk, nem is lehet letagadni, hogy a Laci más véleménnyel volt róla. Azért merem elmondani, mert megírta. Nem tetszett neki Varró Dani rendkívül sziporkázó, a Shakespeare-szöveghez képest könnyed, de szellemes szövege, mi nagyon jónak tartottuk az egész előadást. Az, hogy Arcimboldo-figurák jelennek meg a színpadon jelmez formájában, engem szíven ütött.

 

Bicskei István: Az Értelem és érzelem nagyon meglepett. Egészen egyszerű eszközökkel került színpadra. Nagyon tetszik, hogy filmszerű. Nagyszerűek a színészi alakítások, akárcsak az, hogy ezt a romantikus történetet igazul, életszerűen tudta elénk tárni. Aszombathelyi Szentivánéji álomról is ejtenék szót. Ezt a darabot sokféle feldolgozásban láttam már Brook-tól kezdve a tiszta táncelőadásig. A szombathelyiben nincs megtévesztő álomvilág, az előadás humora hihetetlenül élvezetes, a hangulatot mindig megpróbálják lehűteni egy kis esővel, ami rázúdul a színészekre és a közönséget is lehűti. Nagyon örülök, hogy bekerült.

 

Lőrinc Katalin: A tanítónőért kettő-kettő ellen szkanderoztunk, de én megadtam magam.

 

Rockenbauer Zoltán: Végül a Lócsiszárt választottuk, ami egy rendkívül visszafogott, realista darab. Nekem az okozott feszültséget és izgalmat, hogy az ügyvédet formáló Rába Roland teljesen más karakter, mint a többiek.

 

Zappe László: A kis napszemüvegével olyan, mintha egy 21. századi ember osztaná az észt a lutheri korban. A figura cinizmusa a mi korunké.

 

Lőrinc Katalin: A legtöbb darab a versenyprogramban klasszikus, amelyet az alkotók új színekkel rajzolnak meg. Sok tehetséges feldolgozást láttunk, nem panoptikumokat, például a Bánk bánt.

 

Ez nem a sepsiszentgyörgyi Bánk bán?

 

Zappe László: Az nem került be. Pedig nagyon bíztam benne.

 

Lőrinc Katalin: A kecskeméti előadásról van szó, ami nagyon izgalmas térbe helyezi a történetet. Ha már a kamaraszínházi előadásoknál tartunk, elmondom, nagy szívfájdalmam, hogy nem került be Jeles András szombathelyi rendezése, amelyben a lélektani realizmus olyan szépen érthető, ugyanakkor egy iszonyú nehéz előadás. A vasárnap délutáni nyugdíjas bérletesek, a flitterbe öltözött asszonyok rezzenéstelenül, feszült figyelemmel kísérték.

 

 

Rockenbauer Zoltán: Bekerült aVágyvillamos, amit mindannyian nagyra értékeltünk. Zsótér rendezése, egy remek Kováts Adéllal, a díszletezése egészen bravúros. Én azért nem szerettem annyira, mert szerintem ez a Tenessee Williams darab megfáradt, nem érdekelt eléggé.

 

Zappe László: Én megmondom őszintén, a Yerma és a Vágyvillamos között vívódtam. Végül úgy gondoltam, ezt az évet nem lehet úgy zárni, hogy Kováts Adél ne legyen ott a POSZT-on. Olyan alakítást nyújt, amilyet az utóbbi tíz évben nem láttam. Fullajtár Médeiájára emlékeztem így.

 

Bicskei István: Én láttam hasonló alakítást idén, Ibsen Nórájában Tatabányán. Balsai Mónikáét. Ragyogó, akárcsakKara Tünde, a Csörtében Békéscsabán.

 

Rockenbauer Zoltán: A Nordostban Fullajtár Andreát említeném. A Nordost mellett szólt az is, hogy eszköztelenül, szinte üres térben, szinte mozdulatlanul képes igazi drámát, feszültséget teremteni a színpadon. Szenzációs megoldásokat láttunk a Tarelkin halálában is, amelyben Debreczeny Csaba három arcot tudott megformálni, amelyben Bíró Kriszta a szemünk előtt változott át egyik figurából a másikba. Döbbenetes élményt nyújtanak.

 

Lőrinc Katalin: A nyíregyházi Koccanás pici térben játszódik, de nagyon ügyes, frappáns megoldásokat, jó figurákat látunk benne. Saját zenét írtak hozzá. Egy szórakoztató, de minőségi előadás, amit a nézők is nagyon vesznek.

 

Rockenbauer Zoltán: A Triót én kényszerítettem rá a társaságra. Nagyon későn jutottunk hozzá, mert keveset játszották. DVD-n megnéztem, jeleztem, hogy tetszik, de a Laci azt mondta ne válasszunk film alapján. Így Vajda Márta, a Színházi Társaság titkára egy teltházas előadást szervezett és nagy vita után bekerült. A témája is nagyon izgalmas Brahms, Schumann és Clara Schumann szerelmi háromszögéről szól. Az előadás elemelte, mai környezetbe helyezte ezeket a 19. századi romantikus, nagy embereket. Nagyon hosszú, szövegre építő előadás, de fenn tudja tartani az érdeklődést.

 

Zappe László: A Hedda Gablert Andrei Serban rendezte Kolozsváron, egy csuda. Mindenféle elemzés csak halványan tudja visszaadni azt, ami örök benne. Nem távolodik el a szövegtől, Bogdán Zsolt, Kézdi Imola és Hatházi András fantasztikus dolgokat művelnek, óriási az elgondolás. A kolozsvári színház egyébként önmagában egy minőség, az ember a nagyvilágban érzi magát, amint játszanak ott neki.

 

Bicskei István: Érdekes módon szívesen hívnak meg román rendezőket határontúl, akik egészen másként közelítik meg a színházat. Hallatlan izgalmas az, amit képviselnek. Purcarete, ha belép a színázba, megváltozik valami. Tudnak változtatni a világon.

 

Lőrinc Katalin: A Bányavirágban a test is intenzíven dolgozik. Az előadás szerves része a mozdulat. A Scapinben is találni egy lenyűgöző jelenetett, amelyben a színésznek ki kell számítania mennyit lép ahhoz, hogy egy forgóajtóhoz kiérjen, de nem aprózhatja el a mozgást. A magyar színház még mindig szövegcentrikus. A látvány helyén van, de az emberi testből elsősorban az arc vesz részt a játékban. Az említett darabokban ez már megváltozik.

 

Milyen tanulságokkal járt a válogatás?

 

Lőrinc Katalin: Érdekes volt megfigyelni, hogy miközben sírnak a színházak a pénzhiánytól olyan gazdag díszleteket látni! Főleg vidéken. A Gézagyerekben egy egész bányát betolnak, Nyíregyházán az egész Velencét felépítették egy darabban.

 

Rockenbauer Zoltán: Szegényes tereket is láttunk.

 

Zappe László: Semmilyen összefüggésben nincs az előadás minősége és a díszlet gazdagsága között.

 

Lőrinc Katalin: Csak oda tudok visszatérni, hogy más a színházi világ vidéken. Erre rástartoltam, beleszerettem az utazásba. Azt tapasztaltam, mintha fontosabb lenne az ott élőknek és talán a városnak is a színház. Bár erről a politikailag érzékeny témáról valószínűleg többet kéne tudnom. Mindenesetre tele a nézőtér és nem mennek el. Rítus maradt a színház.

 

Rockenbauer Zoltán: Ezt az is mutatja, hogy sokkal jobban felöltöznek az emberek, mint Budapesten. Én mindig kiríttam a zakómban, mert vidéken az emberek néha uszályt is húznak maguk után.

 

Bicskei István: Nyilván vannak világvárosok, ahol erre egyáltalán nem adnak, még az operában sem. Ha érdemes, még farmernadrágban is érdemes bemenni. Ez biztos.

 

Zappe László: Összegzésképpen azt tudnám mondani, hogy magas a színházi átlagszínvonal, de nem láttunk szenzációt. A színházak nem mutatkoztak olyan bátornak, mint például tavaly. Ez az évad inkább politikai kérdésekről szólt. Azt hiszem mindenki várja a változást.

 

Tóth Berta / Színház.hu

süti beállítások módosítása