Fiatal táncos-koreográfusok bemutatkozó estje a Szkénében

Fiatal táncos-koreográfusok első önálló munkái mutatkoznak be kedd este a Szkéné Színházban: a hat művész hat különálló etűdjéből felépülő Axis Mundi című előadás a Magyar Táncműhely-(R)Evolúció elnevezésű új koreográfus-stúdióból kikerülő első produkció.

A kezdeményezés megszületésének alapötlete az volt, hogy legyen egy olyan műhely, ahol a hivatásos együttesekben táncoló tehetséges és ambiciózus fiatal művészek lehetőséget kapnak egy-egy etűd elkészítésére - mondta el Gera Anita, a műhely alapítója és egyben az előadás rendezője, a Magyar Állami Népi Együttes szólistája.
Az Axis Mundi című előadás hat fiatal koreográfus 15-20 perces első rendezéséből épül fel: négyen érkeztek a Magyar Állami Népi Együttesből, egy művész a Honvéd Együttesben, egy pedig a Duna Művészegyüttesben táncol. A táncműhely keretein belül megszületett első produkcióban még meghívott táncosok munkái kaptak helyet, de a hosszú távú cél, hogy minden egyes előadás előtt pályázatot adjanak le azok, akik koreográfusként is szeretnénk kipróbálni magukat. 

axis A jelentkezéseket egy hazai szakmai zsűri fogja elbírálni. A kiválasztott fiatalok pedig anyagi támogatást és szakmai tanácsokat is kapnak a munkájukhoz. "Mindenképpen szerettem volna, ha a koreográfiák kontroll alatt vannak, ezért egy tanácsadó testületet kértem fel, akik a hazai néptánc, illetve kortárs színpadokon tevékenykednek" - mondta Gera Anita, akinek bemutatkozó koreográfiája a Phainó címet kapta. 
A táncműhely "első nemzedékének" munkafolyamatát Horváth Csaba, Kovács Gerzson Péter, Mihályi Gábor, és Juhász Zsolt felügyelték. Mindegyik mentor kapott egy-két koreográfiát és tanácsokkal látta el a szárnypróbálgató fiatalokat. Az időkorlát mellett további formai megkötés volt a néptáncalapú, de bizonyos mértékben más műfajok felé is nyitó mozgásvilág. A táncműhely hosszú távú célja ugyanis, hogy más műnemeket, a kortárs táncot és a balettet is bevonja a kezdeményezésbe. 

axis2

Csaba Zsolt és Gera Anita

Az előadások a jövőben is hat-hét etűdből fognak felépülni. Az Axis Mundiban bemutatkozó koreográfusok A Nap és a Hold szerelme, a 3 ballada, az Ódon sugallat, az Örök harc, a Phainó és A 6. nap után címeket választották munkáinak és szabad kezet kaptak a jelmezek, illetve a zene tekintetében. 
Gera Anita rámutatott: a táncműhely célja a néptánc színpadi újrafogalmazása, megújítása, egy másfajta spektrumban való mozgás kihasználása, amely a néptáncnak mint formának és a benne rejlő hagyománynak, gondolatiságnak a megőrzéséhez szükséges. Emellett pedig egy új koreográfus-nemzedék megszületéséhez is szeretnének hozzájárulni.

Forrás: MTI, Színház.hu

süti beállítások módosítása