I Love a Piano - Malek Andrea estje utoljára a Madáchban

A zenés utazás véget ér. Március 10-én utoljára láthatják Malek Andrea rajongói az I Love a Piano című estet a Madách Színházban. Malek Andrea, aki férjével, Walter Lochmann-nal lép fel, az est folyamán a musicaltől a magyar klasszikusokon és slágereken keresztül a jazzig szinte minden stílusból válogat.

Malek Andrea sanzonestjén többek között Kurt Weill német zeneszerző, Stephen Sondheim amerikai zeneszerző és szövegíró népszerű műveit, régi és új magyar dalokat szólaltat meg. Az „ I Love a Piano” Malek Andrea első közös munkája férjével Walter Lochmann zeneszerzővel, zenésszel, karmesterrel.

Önálló estjüket 2010 ősze óta láthatja a nagyközönség Budapesten, a Madách Színházban, a Tolnay Szalonban. Még ugyanebben az évben dupla albumon is megjelentek a műsor dalai.

malek_andrea_walter_lochmannforrás: images.google.com

Malek Andrea így emlékszik vissza a kezdetekre:

"A hat évvel ezelőtti bécsi bemutatót le kellett mondanunk, mert nem jött ki hang a torkomon... túl sok minden volt, amit közölni akartam …Aztán fél éves regenerálódás után valósággal kiszakadt belőlünk a koncert, és elindult a dolog szépen a maga útján, összeállt a magyar változat is. Egy ideje küldetésemnek tartom, hogy a közönség számára - mint egy lelkes követ - új dalokat szállítsak. Megosztom a zsákmányolás örömét. Az I Love a Piano megjelent dupla CD formában, Zöldi Gergely barátom kiváló és pontos fordításai segítik a jobb megértést, de sok dal megtalálható eredetiben is. Tessék csak összehasonlítani. A kísérő füzetkébe írt személyes megjegyzéseinkkel közelebb szerettük volna csalogatni Önöket magunkhoz…"

A jövőről:

A színésznő egy újabb álom megvalósításán dolgozik, férje után két fiával is együtt zenél majd az „Ördögfióka és a tündér” című gyereklemezen.

Malek Andrea a Szlovákiában élő Korpás Éva magyar népdalénekessel és Lakatos Róbert brácsaművésszel együtt közösen szólaltatja meg a magyar gyermekirodalom kincseit egy gyermeklemezen. 
A lemezbemutató koncertet április 28-án, 16 órától a Millenárison tartják.

I LOVE A PIANO - UTOLSÓ ELŐADÁS

Malek Andrea és Walter Lochmann zenés estje

2012. március 10. 19:30 Madách Színház, Tolnay Szalon

süti beállítások módosítása