Szabadelőadásban a Valahol Európában

 A nagy érdeklődésre való tekintettel a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata bérletszünetes előadásként is műsorára tűz a Valahol Európában című musicaljét, így azok is, akik nem rendelkeznek színházbérlettel, megnézhetik a produkciót március 16-án, este 7-tól a színház nagytermében.

A Valahol Európában története a második világégés végén játszódik, és elhagyatott lurkók csapatával találkozhatunk benne, amely az utcákon kóborol, fosztogat, ennivalót keres. Olyan csavargó suhancok ők, akiknek semmijük sincs, és sokuknak nem is volt soha semmije.

A bandába verődött gyerekek egy romos kastélyban találnak menedéket, ahol a híres karmester, Simon Péter él. Először, mivel „felnőtt”, tehát „ellenséget” látnak benne, fel akarják akasztani, ám a zenész és a gyerekek között hamarosan barátság szövődik, melyben Simon Péter emberi tulajdonságain túl, a zene varázsának is kiemelkedő szerepe van. Amikor az ellenük hergelt falusiak megtámadják a kastélyt, együtt védik meg a várat, és közösen harcolnak a fogságba esett gyerekek kiszabadításáért. Időközben véget ér a világháború, és a karmester az ódon kastélyt hivatalosan is a gyermekek otthonává teszi. Számkivetettek találnak így egymásra, küzdenek a túlélésért, a fennmaradásért, és kapnak esélyt a felnőtté válásra. Elszánt küzdelmük a nézőben mélyen élő, örök humánumot szólaltatja meg.

europa3forrás: Harag György Társulat

Az egész estét családi musical zenéje, szövege, látványának ereje felkavaró, és elhinnünk engedi, hogy egykor olyan Európa születhet, amelyben érdemes gyereknek lenni, felnőtté válni.

Az előadást román felirattal játssza a társulat.

A felnőttek 18 lejes, a diákok és nyugdíjasok pedig 12 lejes áron válthatnak jegyet a színház jegypénztárában hétköznaponként 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között, vagy előadás előtt egy órával. Az érdeklődők az interneten keresztül is foglalhatnak helyet, a www.biletmaster.ro oldalon.

süti beállítások módosítása