Rák Jóska, dán királyfi - Egyfajta Hamlet Szombathelyen

Március 9-én mutatják be a szombathelyi Weöres Sándor Színházban Háy János Rák Jóska, dán királyfi című darabját, melyben egy falunapra készülő Hamlet-próbafolyamatba tekinthetünk be.

Darabtörténet:

A rendszerváltás zavaros, nehezen átlátható éveiben járunk. Egy távoli magyar faluban színdarabot próbálnak a lakók a falunapra: a Hamlet hozzájuk igazított, lebutított változatát. Hamarosan azonban azt vesszük észre, hogy a szerepek megelevenednek, s míg a próba zajlik, a valóság is kirajzol egy életre-halálra menő Hamlet-történetet. A két szín a végén összecsúszik, s a Hamlet szerepét játszó Rák Jóska itt is, ott is küzd, hogy igazságot szolgáltasson apjának. Csalások, árulások, privatizációs lopások, jellemtelenségek, pálfordulatok tanúi vagyunk.

rak2

Darabtörténelem:

Átiratnak indult, más lett belőle. De hát mostanában úgyis az "újrafelhasználás" korát éljük, és egy-egy műalkotás (dráma, regény, vers stb.) értékét éppen az határozhatja meg, hogy miképpen tudja átértelmezni, a jelenkor fénytörésében fölmutatni a régi, "nagy történeteket."

Mindenesetre Soós Péter rendező eredetileg arra kérte meg Háy Jánost (az egyik legnépszerűbb kortárs drámaírót), hogy hozza itt és most élvezhető állapotba Ivo Bresan nálunk sem ismeretlen darabját, a Paraszthamletet, amely a múlt század ötvenes éveinek vidéki Jugoszláviájában játszódik. (Hasonló színházi helyzet pedig Örkénynél is föllelhető.) A "kisembert" és a magyar vidéket jól ismerő, az ábrázolására különleges, egyedi, egyszerre könnyed és mély színpadi nyelvet kidolgozó Háy János azonban addig dolgozott az alapművön, amíg Háy-darabbá nem formálta. Az első lépés az volt, hogy Soós Péterrel kicsit "arrébb tolták" az eredeti Bresan-mű idő- és térbeli koordinátáit. A Rák Jóska, dán királyfi 1990. tájékán játszódik, valahol Magyarországon: "Felsőfaluban, távol Budapesttől."  A szerzői ajánlás pedig nemcsak Ivo Bresannak szól, hanem Eörsi Istvánnak és Krassó Györgynek is.

rak

És bár a Hamlet-téma ilyen erősen most mutatkozik meg először Háy Jánosnál, nem feledkezhetünk meg arról, hogy A Herner Ferike faterja című Háy-darab (istendráma) útszéli filozófusai nemegyszer pont olyanok (Szombathelyen olyanok voltak), mint a  Shakespeare-tragédiában Yorick koponyáját szorongató dán királyfi. Na most a felsőfalusi dán királyfit Rák Jóskának hívják; játssza Endrődy Krisztián. Mert a helyzet az, hogy a falu népe Hamlet-bemutatóra készül. Pont Büki Lajos - volt tsz-elnök, új földbirtokos - lesz Claudius; ő mindenestül Trokán Péter. A volt tanácselnök, Pálos Pityu most friss polgármester és vállalkozó: ő Poloniust, őt Szerémi Zoltán játssza. Kuncze András tanár úr szerepében Bajomi Nagy Györgyöt láthatjuk, ő a felsőfalusi Hamlet rendezője. Sőt, átírója. (Elvégre csak az idő- és tér-koordinátákat kell egy kicsit arrébb tolni.)

Ölbei Lívia előzetese:

A Rák Jóska... világában a reális-naturális történet fokozatos átlendül az irrealitásba: a színház és élet határai is összemosódnak. Végül csak a puszta mondanivaló marad: a rendszerváltás esszenciája . Mindehhez Horgas Péter tervezett díszletet: a magtár - az ajtó rá van csukva a múltra lehetne akár görög színház is. (Forrás: vasnepe.hu)

trokanTrokán Péter (forrás: wszsz.hu)

Háy János:

Rák Jóska, dán királyfi

 Büki Lajos / Trokán Péter, Claudius szerepében

Rák Jóska / Endrődy Krisztián, Hamlet szerepében

Pálos Pityu/ Szerémi Zoltán, Polóniusz szerepében

Ágica / Csonka Szilvia, Ophelia szerepében, Pálos Pityu lánya

Mariska / Németh Judit, kocsmárosnő, Gertrúd szerepében

Macska János / Kálmánchelyi Zoltán, Laertész szerepében

Kuncze András / Bajomi Nagy György, az előadás rendezője, tanár

Kovács Tibi / Orosz Róbert, az előadás magyarázója

Gabika / Varga Dóra, paraszt

Tomi / Szabó Róbert, paraszt

Laci / Kristóf Roland, paraszt

Jani / Budai Dávid, paraszt

Díszlet: HorgasPéter

Jelmez: Bújdosó Nóra

Koreográfus: Topolánszky Tamás

Zene: Szerémi Zoltán

Ügyelő: Győrváry Eszter

Súgó: Bognár Alexandra

A rendező munkatársa: Pusztai Fanni

Rendező: Soós Péter

BEMUTATÓ: 2012. március 9., 19 óra

süti beállítások módosítása