Ausztráliában vendégszerepel a Nehéz istennek lenni című előadás

Kéthetes turnéra indult Ausztráliába Mundruczó Kornél Nehéz istennek lenni című előadása, amelyet a március 18-ig tartó Adelaide Fesztiválon láthat a közönség.

A Trafó Kortárs Művészetek Háza koprodukciójában, a Proton Színház gyártásában készült előadás hat alkalommal látható a fesztivál programjában - áll a Proton Színház MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Mint írják, a 2010 májusában Brüsszelben bemutatott Nehéz istennek lenni című színdarab csaknem két éve járja a világot. A nemzetközi koprodukcióban készült előadás a bemutatót követően vendégszerepelt Lisszabon, Essen, Rotterdam, Bordeaux, Tallinn, Bécs, Poznan, Genf, Mulhouse és Drezda fesztiváljain.
A produkciót márciusban Ausztrália egyik legnagyobb őszművészeti fesztiválján játsszák, ahol olyan események mellett szerepel a programban, mint Jane Birkin koncertje, Ennio Morricone fellépése vagy A vágy villamosa Isabelle Huppert főszereplésével, Krzysztof Warlikowski rendezésében.
A Nehéz istennek lenni a budapesti Trafó műsorán 2011 tavaszán és őszén szerepelt, a produkciót speciális helyszínen, egy raktárépületben játszották. 
Mundruczó Kornél és Bíró Yvette darabjának középpontjában az emberkereskedelem és a prostitúció áll. A történet szerint két kamion áll az út szélén, árut cserélnek: három fiatal nőt. Egy nagyszabású terv készül, ha sikerül, másnapra minden megváltozik. A leleplezés kulcsa a fiú, akit eddig elrejtettek a világ szeme elől. Nem hibázhatnak, ezért a raktér falai között új törvények születnek. Aki nem engedelmeskedik, nem térhet haza. Azonban közöttük van egy idegen, aki bármikor közbeavatkozhatna, mégsem teszi meg, mivel parancsot kapott rá. Mint az Isten, megteremtve a világot, némán szemléli teremtményeit. De meddig lehet csupán megfigyelőnek maradni? - teszi fel a kérdést a társulat.

mundruczoforrás: images.google.com

A Der Strandard című osztrák lapnak nyilatkozva Mundruczó Kornél elmondta, olyan cselekményt keresett, amely mindenhol megérthető, így esett a választása a prostitúcióra mint témára. A cselekmény a Sztrugackij fivérek 1960-as évekbeli tudományos-fantasztikus regényén alapszik. További inspirációul szolgált még a "berlusconizmus" - tette hozzá -, vagyis az a mód, ahogy bizonyos politikusok bánnak a nőkkel. A történet mögött meghúzódó téma a modern rabszolgaság jelensége: mindenki tud róla, de senki sem tesz ellene - jegyezte meg.
A Nehéz istennek lenni című produkcióban filmekből és színházból is ismert színészek játszanak, például Nagy Zsolt, Tóth Orsi, Wéber Kata, Katona László, Derzsi János, Bánki Gergely, Láng Annamária és Kiss Diána Magdolna. A zene Szemenyei János, a díszlet és a jelmez Ágh Márton munkája.

süti beállítások módosítása