2,7 millió forintot gyűjtött össze a Centrál Színház

A Centrál Színház gerincsérültek támogatására rendezett jótékonysági előadásán 2,7 millió forint gyűlt össze, amelyet a teátrum az AVE-REHA Alapítványnak ajánlott fel.

Brian Clark Mégis, kinek az élete? című darabjának március 11-i bevételét ajánlotta fel a színház a gerincsérültek helyzetének és társadalmi rehabilitációjának támogatásával foglalkozó közhasznú alapítvány javára. 
A darab premierjét 2008-ban tartották, főszereplője Rudolf Péter, aki egy nyaktól lefelé mozgásképtelenné vált szobrászművészt alakít. A karakter megformálásában a színészt Antal Zsuzsa segítette, aki baleset következtében 13 éve nyaktól lefelé mozgásképtelen, azóta otthonában él és dolgozik.
A jótékonysági előadást követően a színpadon Rudolf Péter Antal Zsuzsával beszélgetett. A nő a beszélgetés során autóbalesetéről mesélt, valamint arról, hogyan eszmélt rá helyzetére, és hogyan döntött végül a teljes értékű élet mellett. 

A Centrál Színház a társadalmi felelősségvállalás jegyében rendszeresen tűz műsorra hallássérültek számára jelnyelven tolmácsolt előadásokat, valamint - szintén a Mégis, kinek az élete? darabhoz kötve - az eutanáziával és más egészségügyi kérdésekkel összefüggésben rendezett tematikus estet.
A társulat a továbbiakban is szeretné megadni a lehetőséget arra, hogy a közönség könnyen hozzá tudjon járulni az AVE-REHA Alapítvány tevékenységéhez, ezért a Mégis, kinek az élete? című előadásra a jövőben is válthatóak emelt árú, úgynevezett támogatói jegyek, amellyel a nézők közvetetten tudják segíteni az alapítvány működését.
Az AVE-REHA Közhasznú Alapítvány a 11702036-20712356 számlaszámon várja a támogatásokat, vagy a 18193202-1-42 adószámon lehet részükre az egyszázalékos felajánlásokat eljuttatni.

süti beállítások módosítása