Márta István a ZSKN-ről: nem engedünk be akárkit

Két éves csúszás után rövidesen végre 100 százalékos üzemmódban működik a Zsolnay Kulturális Negyed (ZSKN). A kapunyitás apropóján a komplexumot üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő (ZSÖK) Nonprofit Kft. ügyvezetője, Márta István nyilatkozott a Pécsi Újságnak, aki elmondta, a megfelelő működéshez évi legalább száz-százötvenezer látogatóra lesz szükség, ugyanakkor a színvonalból nem enged.

A Pécsi Újság cikkéből:

“Sajnos a vártnál kevesebb támogatást kapunk, így nyilvánvalóan össze kell hoznunk a nadrágszíjunkat. 442 milliót szavazott meg a város, e mellé még 500 millió forintot várunk az államtól. A stabil működéshez öt-hatszázmillió forintot kell kitermelnünk, ezt - többek között - a bérleti díjakból származó bevételekből és száz-százötvenezer látogató becsábításával tudjuk elérni” – árulta el Márta István, aki hozzátette 96 kollégájával dogozik, akikkel még folyik a kölcsönös ismerkedés.

martaistvan

Arról, milyen programokra számíthatnak a látogatók az I. Zsolnay Kulturális Fesztiválon április végén elmondta elsősorban a fiatalabb rétegeket igyekeznek megszólítani. “A program még nem végleges, de ízelítőként fel tudok sorolni pár elemet. Az első napon a Széchenyi térről indul - és a ZSKN-be érkezik - az esküvői zenét játszó román Fanfara Complexa fúvós zenekar és egy különleges - a pécsi kórusok közreműködésével készülő - kórusmű is elhangzik majd. A zenei kínálatot erősíti még Boban Markovics, Gryllus Vilmos, valamint Palya Bea, a világhírű Amadinda együttes, s várhatóan szenzációs koncertet ad majd a huszonöt ütősből álló francia Le Tambours Du Bronx. A zene mellett lesz még színház is: a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház tagjai többek közt Törőcsik Marival lépnek színpadra. A budapesti Katona József Színház pedig egy napra Pécsre költözik és több előadást is bemutatnak majd, de számítunk a pécsi művészeti kar fiatal művészeinek aktív közreműködésére is” – közölte Márta István.

“Sajnos tudomásul kell venni, hogy a többségnek egyre kevesebb a pénze, és első körben a kultúrán spórolnak. A minőségből viszont nem engedünk, ezért - akár foggal-körömmel küzdve -, de el kell érnünk, hogy a ZSKN méltó legyen a Zsolnay család hagyományához, amelyre az értékteremtés, innováció és kreativitás volt jellemző” – fogalmazott az új igazgató.

“A Kodály Központba és a Zsolnay Negyedbe nem engedünk be akárkit. Lehet valaki világsztár, ha gagyit ad elő, nem léphet fel nálunk. De, hogy ne kerüljem meg a kérdést: ismert, színvonalas előadókat rendkívül nehéz Pécsre csábítani, ezért - saját lehetőségeinken túl - keresem a kapcsolatot más városokkal és intézményekkel. Többek közt a budapesti Millenárissal és a Művészetek Palotájával, hiszen így olcsóbban Pécsre tudjuk hívni a nemzetközileg is elismert művészeket. Türelemmel, kitartással kell folyamatosan egyeztetnünk a pécsi kulturális szcénával is, hisz az érdekeink közösek.
De látni kell azt is, hogy sem a pécsiek sem a mi pénztárcánk nem bírná el, hogy kéthetente-havonta világsztárok lépjenek fel a városban” – összegzett Márta István a Pécsi Újságnak.

Forrás: Pécsi Újság

süti beállítások módosítása