Csongrádi Mária rendezőt csütörtökön búcsúztatják

 Csongrádi Mária rendező hamvasztás utáni búcsúztatóját március 22-én, csütörtökön 14.30-kor tartják a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Budapesti Kamaraszínház igazgatósága.

Csongrádi Mária életének 85. évében hosszú betegség után hunyt el március 11-én Budapesten.
A Jászai Mari-díjas rendező több mint 50 évet töltött a színházi pályán. Pályafutása során rendezőként a Budapesti Kamaraszínház Közművelődési Pódiumát vezette. Nevéhez fűződnek olyan ifjúsági műsorok, amelyekben a szenvedélybetegségek veszélyeire hívta fel a fiatalok figyelmét, továbbá rendhagyó irodalmi műsorokat rendezett középiskolások számára.
Csongrádi Mária 1926-ban született Budapesten. 1946 és 1948 között a Pest Megyei Kamaraszínházban dolgozott, majd három évig a győri KisfaludySzínházban. 1958-tól rendez, 1966-tól főként gyermek és ifjúsági előadásokat. Munkáját 1966-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el - olvasható róla a MagyarSzínházművészeti Lexikonban.

süti beállítások módosítása