Molnár Piroska igent mondott Szász Jánosnak

Molnár Piroska új díjat készül alapítani, és ismét filmszerepre készül. Erről mesélt az ötvenentúl.hu-nak.

Molnár Piroskát elsőként az általa alapított "Nagymama díjról" kérdezték, amelyet 2011. december 8-án a Csiky Gergely Színház társulatának két fiatal tagja, Czene Zsófia és Takács Géza vehettek át. “1971-től hét éven át, majd az 1984-es visszatérésemet követően tizennyolc évig játszottam a kaposvári színházban. Sok szépet és jót kaptam ettől a társulattól, a közönségtől, a várostól. Amikor - halála előtt nem sokkal - Schwajda György felkért Csiky Gergely A nagymama című darabjának főszerepére, megfogalmazódott bennem: mindazt, amit Kaposvártól kaptam, azzal tudnám viszonozni, ha az adott évadban, az ebben a színházban kiemelkedő alakítást nyújtó fiatal színészek munkáját a magam módján elismerném. Ebből a meggondolásból kétmillió forintos alaptőkével létrehoztam egy alapítványt, aminek törzstőkéjét a Nagymama eljátszásáért kapott gázsim adja, a kamatai pedig a "Nagymama-díj"-jal járó 100-100 ezer forintot fedezik. Bár az én pályakezdésemkor sem voltak anyagilag elkényeztetve a vidéki társulatoknál dolgozó fiatal színészek, a maiaknak e téren is nehezebb a helyzetük, mint a mienk volt. Nemcsak azért, mert "telítve" van a pálya, de az egyéb szakmai - filmezési, televíziózási, rádiózási - lehetőségek is beszűkültek, sőt kimondható, hogy egyenesen ellehetetlenültek. (…) Az általam alapított díj valamiféle biztatás, "visszaigazolás" akar lenni. (…) Egyre gyakrabban hallom, látom, hogy a szakmájukból csak nagyon kevesen képesek megélni. Tovább fogja rontani a helyzetüket, a tandíjkötelezettség, hiszen ha a pályára kerülnek, hosszú évekig nyöghetik majd a diákhitel tetemes költségeit” – mesélte Molnár Piroska az otvenentul.hu-nak.

molnarpiroska

“Ami rajtam múlik, megteszem, hogy az igazán tehetségeseknek ne kelljen az anyagiakért való küzdelemben felmorzsolódniuk. Ezért is tervezem, hogy az aranydiplomám alkalmából - vagyis a hajdani Színművészet Főiskolai diplomám megszerzésnek 50. évfordulóján - végzős egyetemisták számára alapítok egy díjat” – árulta el a színésznő, aki arról is beszélt, hogy a színház, a játék az élete.

“Bár mostanában meglehetősen sokat fájnak a térdeim, ezt csak akkor érzem, ha éppen nem vagyok színpadon, amikor az egész napi lótás-futás, próbák, előadások után otthon beleroskadok a karosszékembe. Előfordul persze, hogy némi csendre, nyugalomra vágyom, ám, ha olyan szerepre hívnak, amit szívesen játszom el, megyek a munka után. Életem során sok fizikai és lelki nehézségen segített át az, hogy kellek, hogy szükség van rám. A "túlpörgetettségben" szerepe lehet, hogy van bennem egy jó adag megfelelési vágy is. Ha nekem való szerepre csábítanak, ha bennem bízik egy rendező, kérnek, hívnak, nem tudok nemet mondani. Amitől a leginkább tartok, az a magatehetetlenség” – mesélte Molnár Piroska, aki arról is szólt, hogy igent mondott Szász Jánosnak, akivel nemsokára elkezdi forgatni Agota Kristof, a Svájcban élt és 2011-ben elhunyt, magyar származású regényíró önéletrajzi trilógiájának A Nagy Füzet című fejezetéből készült film nagymama szerepét.

süti beállítások módosítása