MZTSZ: Elfogadhatatlan, hogy az Operaház tagsága megszűnjön

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének (MZTSZ) elnöksége szerda délelőtti ülésén állást foglalt a Magyar Állami Operaháznál elrendelt csoportos létszámleépítés ügyében. Az MZTSZ szerint elfogadhatatlan, hogy az Operaház tagsága megszűnjön.

Az MZTSZ elnökségének az MTI-hez eljuttatott állásfoglalása a Magyar Állami Operaháznál elrendelt csoportos létszámleépítést elutasítja, és egyben szolidaritását fejezi ki a Magyar Állami Operaház munkavállalóival. Az MZTSZ minden lehetséges módon, így különösen a jogi képviselet, az érdekképviselet valamennyi lehetséges eszközével hozzájárul a sérelmek elhárításához, illetve mérsékléséhez.
Elfogadhatatlannak tartják azt a tervezett döntést, amelynek eredményeként jogi értelemben megszűnik Magyarország egyetlen állandó magánénekesi létszámmal működő operatársulata. Az MZTSZ elnöksége a csoportos létszámleépítés során munkájukat elveszítő, rászoruló tagjait szociális segélyekkel is segíteni fogja.
Az elnökség felkéri az előadóművészeti intézmények, így a színházak, zenekarok, énekkarok és táncegyüttesek vezetőit és érdekképviseleteit arra, hogy lehetőségeiken belül segítsék a munkájukat elveszítő szakemberek foglalkoztatását. Az elnökség, illetve az Operaházban működő szakszervezeti bizottság kész minden ehhez szükséges felvilágosítást megadni.

operahaz Az MZTSZ elnöksége nem tartja elfogadhatónak azt a kormányzati döntés-sort, amely egyfelől jelentősen csökkentette a Magyar Állami Operaház költségvetési támogatását, és ezzel összefüggésben kötelező csoportos létszámleépítést rendelt el, míg ugyanez a költségvetés az elvonáshoz hasonló mértékű összeget biztosított az Erkel Színház - egyébként remélt - megnyitásához, amelynek jövőbeli feladatellátásához megközelítőleg a jelenleg elbocsájtásra várókhoz hasonló létszám szükséges. 
Másfelől ugyanez a költségvetés biztosítani képes a csoportos létszámleépítés során az elbocsájtottaknak járó juttatások összességében milliárdos nagyságrendű fedezetét, míg maga a létszámleépítés legfeljebb ennek hatvan százalékával csökkentheti az Operaház kiadásait, de ezt is csak addig, amíg az Erkel Színház nem kezdi meg a működését - állapítják meg. 
Az MZTSZ azt kéri, hogy a kormányzat a Széll Kálmán Tervnek megfelelően alakítson ki az előadó-művészeti intézményekben  foglalkoztatottak számára is életpályamodellt, ezzel összefüggésben teremtse meg az átképzés, illetve meghatározott szolgálati idő és egészségügyi okok mentén a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét.

süti beállítások módosítása