Színházi Világnap - rendhagyó happening Nagyváradon

Március 27-én, kedden, a Színház Világnapján 15 órától rendhagyó színházi happeningre kerül sor a nagyváradi színház lépcsőjén középiskolás diákok részvételével, s ehhez kapcsolódik a színház népszerűsítését célzó akció, melynek egyfajta szlogenje: “Csatlakozz a színházbarátokhoz”.

A nagyváradi színház lépcsőjén olvassák fel a Színházi Világnap alkalmából írt üzenetet, amelyet idén John Malkovich fogalmazott meg. A Nemzetközi Színházi Intézet döntése alapján 1962. óta március 27-én ünnepeljük a színházi világnapot, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

süti beállítások módosítása