Indul a Drámaíró Verseny – Ééééés rajt!

Ismét Békéscsabán rendezik meg március 23-a és 25-e között a Magyar Drámaíró Versenyt, amely minden szempontból igazán izgalmasnak ígérkezik. Este nyolc órakor derült ki a Duna Televízió Kultikon című műsorában az idei megmérettetés témája; a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának számunkra legfontosabb cikke ezen az estén: Bölcs vezérünk feje az ostornyélen – Nem vicces.

sorsolas5

Azt, hogy az írók számára mindez vicces-e vagy sem, szombaton reggel tudhatjuk meg, de azért úgy véljük, a humort sem mellőző írások születhetnek majd egy éjszaka alatt Szabó T. Anna, Egressy Zoltán és Garaczi László tollából. A Magyar Nemzet cikke a hatvan évvel ezelőtt Rákosi Mátyás tiszteletére rendezett kiállítást veszi górcső alá. S hogy hogyan is kerül az ostornyélre bölcs vezérünk feje? Vagy hogyan nem? Vagy ez most nem vicces? Majd kiderül!

sorsolas7

Szombaton délben megnyitó, s akkor már arra is fény derül, hogyan fogadja a három rendező – Csiszár Imre, Koltay Gábor és Marton László – a megszületett munkákat, s még milyen színházi eszközökkel járul hozzá mindahhoz, hogy bemutassa: Nem vicces. Garaczi László darabját Csiszár Imre rendezésében viszi színre az 1. csapat - Cseke Katinka, Kara Tünde, Nagy Erika, Gerner Csaba, Tege Antal és Szabó Lajos. Egressy Zoltán művéből a 2. csapat - Csomós Lajos, Gulyás Attila, Presits Tamás, Kiss Ramóna, Komáromi Anett és Liszi Melinda – kovácsol majd színdarabot Marton László vezetésével. A 3. csapat - Gubik Petra, Fehér Tímea, Kovács Edit, Katkó Ferenc, Schlanger András, Vadász Gábor - pedig Szabó T. Anna művét mutatja be vasárnap este Koltay Gábor interpretációjában.

A versenyről a Színház.hu tudósít.

 

süti beállítások módosítása