Élet által írt mesék - Könyv született a Vígszínház tagjairól

Beszélgetéskönyvet készített Hullan Zsuzsa a Vígszínház színésznője kollégáiról Víg szín házon belül címmel; a kötetet kedden mutatják be.

"Alapvetően kíváncsi ember vagyok. És a legjobban az érdekel, hogy miért, mitől olyan valaki, amilyen. Nem mindig a válaszokban rejlik a megfejtés. Ha jól kérdezek és figyelmesen hallgatok, sok mindenre fény derül. Beszélgetni jó. Könyv is készül. Beszélgetéskönyv. Hallatlanul élvezem. Csodálatos emberek osztják meg velem gondolataikat". (Hullan Zsuzsa)

"Amiket még soha senkinek"

"Olyan dolgokat is elmeséltek magukról, amiket még soha senkinek" - mondta Hullan Zsuzsa színésznő az MTI-nek. Mint hozzátette, a Vígszínház színészei és háttéremberei gyermekkorukról, fiatal koruk örömteli és fájó eseményeiről, élményeiről árultak el részleteket neki. A harminchárom beszélgetést a szereplők családi fotóarchívumából származó, eddig még nem publikált, főként gyerek-és fiatalkori fekete-fehér felvételek illusztrálják.

Hullan Zsuzsa, fotó: Pepita Magazin

A 400 oldalas könyvből a színházkedvelők teljesen más szemszögből ismerhetik meg többek között Bárdy Györgyöt, Kern Andrást, Rajhona Ádámot, Halász Juditot, Marton Lászlót, Hegedűs D. Gézát és Igó Évát. Szó van két olyan színészről, Barta Máriáról és Farkas Antalról a kötetben, akik már nem élnek, "de a színház hátterében dolgozó szakembereket, sőt egy ügyelőt is bemutatok az olvasóknak, és egy meglepetéssel is várom az érdeklődőket".
Hullan Zsuzsa beszélgetőpartnereit a társulat idősebb korosztályából választotta ki, mert - mint mondta - nekik koruk okán rengeteg emberi tapasztalatuk van és életük az utókor számára útmutató lehet.
A színművész három év alatt készítette el a könyvet, a szereplőkkel a próbák előtt, után vagy otthon beszélt. Nem a színházi életről kérdezgette őket, inkább az érdekelte, mitől lettek olyan emberek, amilyenek. "A könyv nem szakmai beszélgetések gyűjteménye, nem interjúkötet, hanem beszélgetéskönyv" - magyarázta a szerző.
Tervei szerint idén jelenik meg az El Caminóról szóló naplószerű "történet-mesélése", saját fotóival kísérve. Az El Camino, más néven Szent-Jakab zarándokút Spanyolország Galícia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A színésznő 2010-ben járta végig az utat.
Hullan Zsuzsa 1992 óta tagja a Vígszínház társulatának, jelenleg három Shakespeare-darabban (Lenni vagy nem lenni, Rómeó és Júlia, Makrancos Kata) is játszik.

Hullan Zsuzsáról és a könyvről - a Pepita Magazin interjújából:

Hullan Zsuzsa balerinának készült, majd pedagógusnak, az élet végül mégis a színjátszás felé sodorta. Húsz éve a Vígszínház tagja, és büszke arra, hogy színészóriások nyomában járhat. A közönség tapsa és öröme mellett nyáron az egyik legnagyobb állami kitüntetéssel ismerték el a munkáját. Csillogó szemmel mesélt a múltról és a terveiről.

– Kacskaringós út vezette a színházhoz!

Hullan Zsuzsa: Ha az ember túl van élete felén, néha gondol arra, hogy hajdani vágyaiból mi teljesült. Kollégáim közül sokan már gyermekkorukban tudták, hogy színészek szeretnének lenni. Az én életemet a sors alakította úgy, hogy a színház felé mozduljak. Először táncművésznek készültem. Pécsen a legjobb tanárok tanítottak, az utolsó évben egy balettórán azonban súlyos bokaszalag-szakadást szenvedtem, ami miatt mindent újra kellett gondolnom. Ha már új élet, legyen gyökeresen más – gondoltam, és jelentkeztem Kecskemétre az óvónőképzőbe. Ott viszont olyan baráti társaságba kerültem, amelyben megint szinte minden a kultúráról és a művészetről szólt, és ez ismét a színház felé terelt. Miután megszereztem a pedagógusi diplomámat – mert félbe nem hagyunk dolgokat –, leszerződtem a szolnoki Szigligeti Színházhoz, ahol olyan kiválóságok vettek körül, mint Paál István, Margitai Ági, Kovács Lajos, Andorai Péter, és még sorolhatnám a neveket. Közben felvettek a főiskolára, és akkor már nyilvánvalóvá vált, hogy az élet ezt a hivatást jelölte ki számomra.

– Hogy került a nagy múltú Vígszínházhoz?

Hullan Zsuzsa: A színházi gyakorlat két évét itt töltöttem, de a diploma megszerzése után Veszprémbe szerződtem. Egyik éjjel Várnai Péter, a Vígszínház művészeti titkára hívott telefonon, hogy másnap este A padlás női főszerepét, Sünit kellene eljátszanom. Reggel felültem a buszra, délután volt egy próba, este hibátlanul lement az előadás. Aztán egy hét alatt még két másik előadásba kellett beugranom, és a következő esztendőben ide szerződtem.

– Húsz éve erősíti a társulatot. Soha nem gondolkozott azon, hogy egy másik színházban próbálja ki magát?

Hullan Zsuzsa: A színházamhoz fűződő érzéseim az első pillanattól változatlanok: egyszerűen nem tudok szebb és jobb helyet elképzelni a Vígszínháznál. Van itt egy olyan összetartó erő, amit nem cserélnék el semmiért. Tisztelettel és szeretettel gondolok azokra az elődökre, akiknek a nyomában lépkedhetek. Tehetségük, hitük, szavaik, örömeik, küzdelmeik, sikereik beleépültek a falakba. Lehet, hogy túl patetikusan hangzik, de nem tudok úgy belépni az épületbe, keresztülmenni a színpadon, hogy mindez ne jutna eszembe. És nekünk, akik ma ezek között a falak között játszhatunk, az a feladatunk, hogy

továbbadjuk a ránk hagyott örökséget.

– Akkor elégedett a helyzetével…

Hullan Zsuzsa: Olyan kollégákkal és partnerekkel játszhatom, akik a szívemhez is közel állnak. Olyan környezetben dolgozhatok, ahol tudom, érzem, hogy szeretnek. Az élet igazságos, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy nem mindig az. Soha nem háborogtam. Haladok a magam útján. Sok minden vár még rám, ebben biztos vagyok.

– Mikor jutott eszébe, hogy könyvet ír a kollégáiról?

Hullan Zsuzsa: Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor kiderült, hogy Barta Máriával, egy nálam jóval idősebb kollégámmal leszek egy öltözőben. Kicsit féltem ettől. Nem volt rá okom, mert az első perctől nagyszerű volt a kapcsolatunk. Mária rengeteget mesélt, és élvezettel hallgattam. Többször vendégeskedett nálunk, és a gyermekeim is csillogó szemmel hallgatták a történeteit. Ekkor döbbentem rá, hogy az élet által írt meséket másokkal is meg kell osztani. Hálás vagyok a sorsnak, amiért belefogtam, nagyon sok új dolgot tudtam meg azokról a kollégákról és barátokról, akikkel tíz vagy éppenséggel húsz éve együtt dolgozom.

Folytatás itt.