Mészáros Árpád Zsolt éttermet nyit

Mészáros Árpád Zsoltról kevesen tudják, hogy megküzdött egy súlyos daganatos betegséggel. A musicalszínész most különös módon szeretné támogatni sorstársait. 

Mészáros Árpád Zsolt felépült egy daganatos betegségből, s most - akkor szerzett tapasztalataival próbál segíteni az embereken, ezért éttermet nyit. 
"Mindig is tudatosan és felelősségteljesen táplálkoztam, ám mióta meggyógyultam, fokozottabban kell figyelnem minderre. Ezért hoztam létre barátaimmal és családommal egy éttermet a belvárosban, ahol megfizethető áron kínáljuk majd az általam ellenőrzött ételeket, amelyeket mindenki fogyaszthat. Többnyire magyar és thai receptek szerepelnek az étlapon, s a java- részt bio alapanyagokat pedig magam szerzem be, mert csak akkor tudom garantálni, hogy megfelelő helyről származik" - mondta Mészáros Árpád Zsolt.

mazsfotó forrása: delmagyar.hu

A musicalszínész étterme áprilisban nyílik, előtte azonban még lesz egy színházi bemutatója március 30-án. 
- A Veled, uram! című rockopera kőszínházi változatában debütálok majd a Tháliában. A Szörényi-Bródy darabban együtt énekelhetek például Sasvári Sándorral és Janza Katával is. Az előadás után pedig valamennyi kollégámat meghívom az éttermembe egy Casanova-koktélra, amit én kísérleteztem ki.

forrás: Blikk, Operettszínház, Délmagyar

süti beállítások módosítása