Egy nagykorú teátrumról - Előadássorozat a Kiss Stúdióban

Ünnepi előadás-sorozatba kezdett A nagykorú teátrum címmel a 18 éve alapított nagyváradi Kiss Stúdió Színház. A tegnap indult és a nyár végéig tartó folyam szervezője a társulat két alapítója, a Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színész házaspár.

Eddig mintegy kétszázezren láthatták a kamaraszínház darabjait - érdekesség: a törzsközönség mellett a bihari megyeszékhelyre látogató turistacsoportok programjaiban is rendre szerepelnek a teátrum előadásai. A csupán saját bevételeiből gazdálkodó, "mozgékony" stúdiószínpad leginkább a hagyományos nagy színházak nyári szünidejében a leglátogatottabb, azonban a júniusi gála előtt már most nagy érdeklődés kíséri a társulat készülő Örkény István-emlékestjét, amelyet az alapítók az író születésének századik évfordulójára tűznek műsorra.

uzenet2n

Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos (forrás: kiss-studio-szinhaz.ro)

A tervekben több felolvasóest mellett egy Karinthy-összeállítás is helyet kap, és telt házra számítanak a nyár során színpadra kerülő Emlékszel még? című, régi, sikeres darabokból álló előadásokon is. A Magyar Dráma Napján, szeptember 21-én Móricz-emlékezéssel zárul a nagykorúvá lett kamaraszínház ünnepi sorozata.

forrás: Magyar Nemzet

süti beállítások módosítása