Szőcs: nincs egységes kultúrpolitika

Szőcs Géza a Magyar Narancsnak adott interjút az utóbbi időszak kultúrpolitikai döntései kapcsán. Beszélt díjakról, Operáról, kultúrafinanszírozásról, Trafóról, Operettszínházról, Új Színházról és arról, meddig marad posztján. Szemléztük.

A Magyar Narancs cikkéből:

Szőcs Gézát többek között a József Attila-díj kiosztásáról kérdezték, arról, hogy a szakmai szervezetek egyeztetett listájáról kihúzott hat nevet, és betett hat másikat. “Ez a kormányzat díja, nem a szakmai szervezeteké" – nyilatkozta a kulturális államtitkár, aki a Kossuth-díjakról is szót ejtett.

kapcsán pedig azt közölte: “Nézzük csak, kik kaptak Kossuth-díjat vagy Babérkoszorút idén a javaslatomra: Vasadi Péter költő, Kelemen Barnabás hegedűművész, Sebő Ferenc zenész, Miklósa Erika operaénekes, Szentandrássy István festő, Somogyi Győző, Harangozó Gyula táncos; Borbély Szilárd költő, Kárpáti Kamill költő és Ladik Katalin költő. És nem voltak politikai szempontjaim. Van valamelyikükkel gond? Vagy úgy gondolja, hogy vannak a listán a lojálisak, és vannak a nagy művészek? (…) Emlékszem: Csoóri és Konrád egyszerre kapták meg” – mondta a Magyar Narancs interjújában Szőcs Géza.

szocsgeza

Az Operáról

Arról is beszélt, hogy az Operaház társulatát szélnek eresztik, az Erkel Színházat ugyanakkor ki akarják nyitni. “A jó magánénekesek nem válnak munkanélkülivé. Elveszítik ugyan a nyugdíjas állást, de egy jó művész számíthat arra, hogy az Operában és az Erkelben és a világ legtöbb operaszínpadán szükség lesz rá. Azt viszont elfogadhatatlannak tartom, hogy az Andrássy úton évadonként egyetlen bemutató legyen. Egyébként a legmélyebb aggodalommal figyelem azt, ami az operaházban történik. Ha valóban kiütik onnan például Wellmann Nóra zenetörténészt, a magyar opera történetének élő lexikonját, akkor egy olyan pillér fog kidőlni kulturális emlékezetünkből, tudatunkból, amely pótolhatatlan” – fejtette ki Szőcs Géza, aki azt remélei, a vezetés megoldja az énekese sorsát, bár a benne rejlő szkepszis azt mondatja vele, ez nem fog sikerülni. “Az történik az Operában is, ami a kultúra egészében: az átállási folyamat zavarait tükröző helyzet alakult ki” – tette hozzá.

A finanszírozásról

“Nem szeretek a jövőre nézvést nagy ígéreteket tenni, de elmondom, min dolgozom. Valóban újra kell gondolni és szabni a kulturális intézmények költségvetését. A korábbi finanszírozási rendszer ma nem tartható fenn. Én most egy olyan összesítésen dolgozom, amelyből kiderül, hogy a kultúra egy-egy területe mennyi pénzhez jut állami, önkormányzati és egyéb forrásokból. Megnézzük, hogy ehhez képest az adott terület teljesítménye - amely mérhető presztízsben, forintban, euróban, nézőszámban és még számos kritérium szerint - mennyire felel meg a ráfordításnak. Az ár-érték arányt kell ismernünk. És ennek alapján pontozásos rendszerrel kell kialakítani a finanszírozást. A számokon kívül sok egyéb, nehezen mérhető tényezőt is figyelembe kell majd venni. Például azt, hogy a magyar kőszínházi struktúra unikális dolog, igazi hungarikum. Hány ország mondhatja el magáról, hogy ennyi színházat tart el?” – magyarázta Szőcs Géza, aki szerint a zene, valamint a táncművészet hozzák a legtöbb elismerést az országnak.

A felvetésre, miszerint ami pusztul, azt nemigen lehet majd újraépíteni Szőcs úgy reagált: “Ezzel most megnevezte az engem foglalkoztató gondok talán legfontosabbjait; amikor pótolhatatlan veszteség fenyeget, megpróbálunk minden eszközt bevetni, hogy elkerüljük. (…) A még létező forrásokat nem a kultúra iránt elkötelezett szemlélet alapján kívánják egyes kormányzati tényezők felhasználni”.

Trafóról, Operettszínházról

A Trafó-ügy kapcsán Szőcs elmondta, Bozsik Yvette megválasztásában nem történt semmiféle politikai beavatkozás. “Ezt tudomásul kellett volna venni, nem pedig nekimenni egy embernek, liberális oldalról egy liberális művésznek, és közben egy intézményt is tönkretenni” – nyilatkozta a kulturális államtitkár. Annak kapcsán, hogy az Operettszínházat a tervek ellenére nem kívánja átvenni a főváros, elárulta, nem látja át a helyzetet, hiszen ez Tarlós István főpolgármesterhez tartozik, aki “a kormányzattal több fronton is harcban áll”.

Új Színházról

Arról, hogy Új Színház-ügybe miért nem szólhatott bele úgy nyilatkozott: “Nem a könnyebb megoldást választom, amikor azt felelem, hogy Magyarországon nincs egységes kultúrpolitika. Van néhány önjelölt kultúrpolitikus, megmondóemberek, olyanok is, akik korábban a kultúra környékére sem mentek. Most döntenek, megnyitnak, szerepelnek, véleményt formálnak - hihetetlen, mekkora vonzereje van még mindig a kultúrának, és micsoda önmegvalósítási ösztönöket vált ki egyesekből. És akkor még a főpolgármestert és a többi polgármestert nem is mondtam, pedig ők is mind érteni gondolnak a kultúrához. Ha azt kérdezné, egyetértek-e azzal, hogy a fővárosi színházak és a vidék összes jelentős színháza a kulturális miniszter befolyási övezetén kívül essék, azt felelném, hogy nem”.

Meddig?

Szőcs Géza arról számolt be, valódi döntési jog nélkül igyekszik kultúrát építeni úgy, hogy a médiára semmilyen befolyása nincs. Állítása szerint addig végzi a munkáját, amíg meg tudja menteni a Budapesti Fesztiválzenekart, ameddig van esélye arra, hogy az általa kitalált új kultúrafinanszírozási rendszer átláthatóságot, rendet, kiszámíthatóságot teremtsen.

A teljes cikket a Magyar Narancs nyomtatott számában olvashatják.

süti beállítások módosítása