"A harc a pályán izgalommal tölt el..."

Interjú Bobanj Rebeka szopránnal.

Idén debütált a Magyar Állami Operaházban a Bohémélet Musettájaként. Azt megelőzően is hallhattuk már - például a Művészetek Palotájában, a Miskolci Operafesztiválon vagy a Simándy Énekversenyen - de a legtöbben azért még keveset tudnak Önről. Mikor kezdett el énekelni?

 

Az első találkozásom a zenével óvodában volt. Mi, gyerekek, körülültük az óvónőt és énekeltünk. Az egyik óvónő felfigyelt rá, hogy milyen tisztán énekelek, így gyakran előfordult, hogy egyedül énekeltetett. Édesapám hat éves koromban beíratott a zeneiskolába, ahol a sikeres felvételi után zongorázni tanultam. Már 7-8 évesen népdalokkal, majd táncdalokkal "hódítottam" a versenyeken. Végül, a zongora alapfok befejezése után meghallgatott egy énektanárnő, Baráth Emília, akinek a tanácsára felvételiztem szólóénekre. Ekkor kezdett bennem formálódni az ötlet, hogy esetleg operaénekes lehetnék.

 

Mely énektanárait említené elsősorban?

 

Baráth Emília tanárnő tanított meg az alapokra a Szabadkai Zeneiskolában. Néhány év kiesés után Heródek Éva és Andrejcsik István készítettek fel a felvételire. Dr. Temesi Mária volt a tanárom az egyetemi éveim alatt, hozzá a mai napig is járok.

 

bobanjintrsimandy

A Simándy Énekversenyen 2008-ban

 

Számos versenydíjjal is büszkélkedhet. Melyiket tartja a legnagyobb eredményének?

 

A Simándy Énekversenyen 3. díjat és legalább 6 különdíjat nyertem. A Sófi Alapítvány fődíját és különdíját is megkaptam, ahol figyelembe vették a tanulmányi eredményeimet és a szakmai tevékenységemet. Több mint száz diák közül nyertem meg ezt a díjat. Büszke vagyok a köztársasági ösztöndíjamra is, amelyet 2008-ban kaptam, és ami csak a legjobbaknak jár.

 

Indul majd újabb versenyeken is?

 

Idén indulni szeretnék a Nemzetközi Hertogenbosch-i Operaversenyen , a 61. ARD Müncheni Operaversenyen, valamint Olaszországban, a Puccini Nemzetközi Operaversenyen is. A versenyek jelentik számomra az újabb lehetőségeket, az új ismeretségeket, a karrier építés és a fellépések lehetőségét. Ameddig csak lehet, szeretnék versenyekre járni.

 

Mely fellépéseit emelné ki, mint a pályafutása legfontosabb állomásait?

 

A Simándy Énekversenyen nyújtott tavalyi szereplésem után ajánlotta fel a Magyar Állami Operaház akkori zeneigazgatója, Győriványi Ráth György Musette szerepét Puccini Bohéméletében. 2012 januárjában énekelhettem ezeket az előadásokon. A Művészetek Palotájában Rossini A sevillai borbély című operájában debütáltam Rosinaként. A Miskolci Operafesztiválon, valamint a Kolozsvári Operafesztiválon is felléptem Mozart A kairói lúd című operájában Celidoraként, Rimszkij-Korszakov Szadkójában, mint Volhova és Ravel A kisgyermek és a varázslatok című művében, a Hercegnő szerepében. A Szegedi Kisszínházban és Budapesten pedig az Éj Királynője szerepében is bemutatkoztam Mozart Varázsfuvolájában, a Művész Szimfonikus Zenekarral.

 

bobanjintboheme
Puccini: Bohémélet - Musetta szerepében;
Magyar Állami Operaház, 2012 (fotó: Csillag Pál)

Melyik korszak, stílus vagy szerző művei állnak Önhöz a legközelebb?

 

Szeretem Mozartot - az Éj Királynője szerepét különösen izgalmasnak és nagy kihívásnak tartom -, de elsősorban a romantikus korszak zenéjéért rajongok. Puccini mindig magával ragad, bármelyik operájáról legyen szó. Énekeltem már Musettet, Mimít, Magdát, és szeretném majd elénekelni Pillangókisasszonyt, Liút és Angelica nővért is. A koloratúr szerepek közül pedig Violetta, Lucia, Norma, Rosina és Boleyn Anna szerepében szeretnék bemutatkozni.

 

Most Németországban él. A jövőjét is külföldön képzeli el?

 

Én Szerbiában születtem. Mindent megtettem azért, hogy az Istentől kapott tálentumomat a szülőföldemen hasznosítsam, de nem kaptam lehetőséget. "Nekem ennél több kellett..." Szabadkának hálás vagyok, mert lehetőségeikhez képest biztosították, hogy a legnagyobb rendezvényeiken léphessek fel, de nekem ennél több kellett. Magyarországnak is nagyon hálás vagyok, azoknak a színházaknak, operaháznak, amelyekben bemutatkozhattam és tapasztalatot szerezhettem, de az álmaim ezeken is túlnőttek. Szeretnék minél több külföldi operaházban is énekelni, ezért akartam külföldön élni. A diploma megszerzése után teljesült is a vágyam, mivel Németországba mentem férjhez a társamhoz, aki mindenben partnerem és támogatóm.

 

Külföldön és itthon is jár meghallgatásokra?

 

Itthoni meghallgatásokra már nemigen járok. A külföldi versenyek és előéneklések kezdik megtölteni a naptáramat.

 

bobanjintkoncert

Szabadka, Újévi Gálahangverseny, 2010 (fotó: Petar Juric)

 

Kint könnyebb vagy nehezebb egy fiatal operaénekesnek elindulni?

 

Sehol sem könnyű. Németországban ugyan sokkal több színház és operaház van, de bárhol szeretne az ember érvényesülni, a tehetség önmagában nem elegendő. Úgy gondolom, hogy a megfelelő hozzáállás és kitartás azonban idővel meghozza a gyümölcsét. Magyarországon már sokan ismernek, kint viszont újra fel kell építenem azt, amit Magyarországon már felépítettem. De én nem arról vagyok ismert, hogy feladnám. Úgy gondolom, hogy Isten nem azért adta nekem ezt a tehetséget, hogy félúton feladjam. Ha egyszer nem sikerül, megpróbálom újra és újra. Ha az egyik ajtó becsukódna, megnyílik egy másik. Ez a harc a pályán engem különös izgalommal tölt el, és mindig csak jót várok.

 

Kik a példaképei?

 

Ha az énekesekre gondol: Renata Tebaldi, Maria Callas, Angela Georghiu és természetesen Temesi Mária tanárnő.
Az első és fő példaképem azonban Jézus Krisztus. Biztos vagyok benne, hogy anélkül, hogy Őt megismertem volna, és elfogadtam volna, nem itt tartanék. Nem szeretnék kiégett, részeges, vagy magányos énekesként megöregedni. Nem érdekelnek a házasságon kívüli afférok. A hosszú, sikeres élet titka az Isten Igéjén való felnövekedés és ez átszövi az életem, a gondolkodásom, minden dologhoz való hozzáállásom. Nem megyek el egyetlen énekversenyre vagy fellépésre sem, ha a szívemben nincs egy belső, Istentől származott pozitív meggyőződés. Ugyanakkor a szakmához való viszonyulás, a karrier összeegyeztetése a családdal, valamint a jó lelki állapot is elengedhetetlen függvénye a sikeres életnek és pályának. Ezért veszem mintául a Bibliában írottakat, és ezért példaképem Jézus élete.

 

Milyen fellépései lesznek a közeljövőben?

 

Puccini Bohéméletében énekelem Musettát a Debreceni Csokonai Színházban, több előadáson is, valamint három nemzetközi énekversenyre jelentkeztem: Olaszországba, Németországba és Hollandiába.

 

Csák Balázs

 

 

süti beállítások módosítása