Platonov premier Pécsett - Címszerepben Köles Ferenc

Április 2-án tartja új bemutatóját a Janus Egyetemi Színház az évad elején átadott új játszóhelyén, a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. Anton Pavlovics Csehov Platonov című művének címszerepében az idén Jászai-díjjal kitüntetett Köles Ferencet láthatja a közönség, aki – mielőtt a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött – a JESZ-ben kezdte pályafutását.

Az előadás rendezője, Rácz Attila a 90 es évek elején szintén pécsi egyetemi színjátszóként indult, majd a Stúdió K színésze, később pedig a Hólyagcirkusz Társulat alapítótagja lett.

jesz_02

Köles Ferenc, László Virág -  Fotók: Simara László

Rácz Attila a bemutató kapcsán leginkább azt hangsúlyozta, hogy a színházi struktúrát nyitottá és átjárhatóvá kell tenni abban az értelemben is, hogy a közönség számára sokféle befogadói helyzetet kell teremteni, hogy legyen lehetősége differenciáltan érzékelni, különböző művészi problémákat, amikkel adott esetben egy klasszikus mű – mondjuk, mint a Platonov – színrevitelekor az alkotók szembesülnek.

jesz_03

Köles Ferenc, Farkas B. Szabina

A pécsi alternatív színházi műhely egykori alkotóin keresztül - akik a fiatal utánpótlás kinevelésében is részt vesznek - komoly szakmai kapcsolatokat ápol szerte az országban. Ahogy Mikuli János és Tóth András, a JESZ vezetői elmondták a társulat számos hazai vendégjátékkal és nemzetközi fesztiválszerepléssel háta mögött, ilyen módon megpróbál repertoárjának kialakításában műfaji sokszínűségre, mobilitásra és innovációra törekedni, és emellett igyekszik munkamódszereit is megújítani. Reményeik szerint az új bemutatóban a pécsi egyetemi színpadosok különböző generációinak találkozása során, eltérő színházi látásmódok és játékstílusok szintézise jön létre.

jesz_04

Farkas B. Szabina, Köles Ferenc

 

Anton Pavlovics Csehov:

PLATONOV

Fülledt nyári este. Mindenki eljött. De már semmi nem olyan, mint volt. Mégis mindenki azt szeretné, hogy olyan legyen. Vagy egy kicsit jobb. Nagyon szeretnék, de nem lehet. Már nem. A zabolátlan vér. Van pofájuk a saját kínjaikról panaszkodni! „De hogyan tudna egy kicsit felemelkedni az ember?"

PLATONOV: Köles Ferenc, Jászai-díjas

TRILECKIJ: Czéh Dániel

VOJNYICEV: Kuti Gergely

ANNA PETROVNA: Pásztó Renáta

VENGEROVICS: Tóth András

BUGROV: Mikuli János

SZÁSA: Ahmann Tímea

SZOFJA JEGOROVNA: Farkas B. Szabina

GREKOVA: László Virág

OSZIP:  Inhof László

KÁTYA: Csernák Enikő

Munkatársak: Regényi Gábor, Tolnay Donát, Mikuli Dorka, Várady Zsóka, Tóth Géza

Asszisztens: Horváth Krisztina

Rendező: Rácz Attila

Bemutató előadás: 2012. április 2-án 20 órától

További előadások: április 3-án, 4-én és 30-án 20 órától

JANUS EGYETEMI SZÍNHÁZ

Pécs, Zsolnay Vilmos út 16.

Jegyrendelés és információ: 72/501 500/2091

jesz_01

 

forrás: Janus Egyetemi Színház

süti beállítások módosítása