A Színház című folyóiratban jelent meg Gosztonyi János az Új Színház elmúlt tizenhárom évéről szóló írása. Ebből publikált kivonatot a Színház.net, melyet a szerző és a főszerkesztő, Koltai Tamás engedélyével közöl a Színház.hu. A teljes cikket pedig letölthetik nálunk.
Itt az átadás napja. A színvallásé. Az érintettek gondterheltebbek, mint a Székely-féle váltás idején. Lesz, aki igent mond, ha marasztalják? Bizonyára. Kenyérgondok okozta megfontolások járják.
A csöppet sem fenyegető langy légkörben is mindenki féltette (és el is nyerte) biztonságát, prémiumait, konzervmondatait, és kedves meglepik is voltak. Bájban fürdött, és olcsó pezsgőt kortyolt lépten-nyomon a társulat (otthonosságot mímelt, nem is nagyon lelkesen, sőt, rosszul, hiteltelenül, de hát mímelésben volt még a legjobb, hisz ez szakmájához tartozott).
Így volt. A többi tengermély önáltatás.
És magam sem voltam különb. Sűrűn vágtam pofákat, de nem bántam, ha nem olvassák le őket. Végigrezonáltam, amint a Társulat az évek során mind kedvetlenebb és elégedetlenebb lett.
A sajtó azon részének, amely úgy vette, mintha Márta István „kiütötte" volna Székelyt, volt ebben szerepe. Új Színházról szóló kritikáikban mindig érződött valamennyi plusz szigor, amit akár megtorlásnak is tekinthetett a tárgyilagos szemlélő. A szakma e néhány tagja hosszan büntette Márta Istvánt, és bizony elgondolkodhatunk a büntetés időtartamán és engesztelhetetlenségén (magam is, aki megbocsátásban... mint már mondottam).
Nagyjából ilyen helyzetben és hangulatban találta a Házat az újabb pályázás. Éppen amikor két ifjú rendező (Bagó, Hargitai) érkezésében találhattunk némi reményt. Csakhogy ebben a társulatban már annyiszor ébredt és hunyt ki a remény! Sok jó instrukciónak kell még addig lefolynia a Dunán, míg az ilyen rutinos eszközeivel egybeforrott csapat formába lendül.
Márta gondosan elkészített pályázatáról azt gondoltam: nyernie kell. Nem így esett. Nem részletezem a történteket, hiszen e lap minden olvasójának ismerősek. Itt az átadás napja. A színvallásé. Az érintettek gondterheltebbek, mint a Székely-féle váltás idején. Lesz, aki igent mond, ha marasztalják? Bizonyára. Kenyérgondok okozta megfontolások járják. Nincs jogom senkit elítélni. Összevissza van ám itt kötözve minden és mindenki alaposan. De legalább jobb volna az a Csurka-darab! Igen, a Trianonról szóló. Csakhogy káprázatosan rossz. Az egykor képességes drámaíró... De ez nem az elemzés helye.
(Gosztonyi János az Új Színház elmúlt tizenhárom évéről)
A teljes írást itt elolvashatja.
Az írás a Színház című lapban, részletei a szinhaz.net-en jelent meg, a másodközlést a szerző, Gosztonyi János és Koltai Tamás engedélyezte,
fotó: Takács Zsolt / foto.szinhaz.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.