Tavaszi fesztiválokon szerepel az M Studio

Az M Studio Mozgásszínház négy különböző előadása három nemzetközi és egy országos színházi fesztiválon vesz részt április és május folyamán.

Április 26-án a Craiova-i Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon a Romeo&Julia (rendező: Uray Péter) című előadást mutatja be a társulat, amelyet április 16-án és 17-én a sepsiszentgyörgyi közönség is újra megtekinthet. A társulat számára kiemelten fontos e meghívás, hiszen a craiovai seregszemle Európa egyik legszínvonalasabb Shakespeare-fesztiváljává nőtte ki magát. A meghívás tétjét tovább növeli, hogy az M Studio az egyetlen magyar társulat, amely meghívást kapott.

Április 28-án a makedóniai Skopjében, a „PANPHYS” Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztivál 5. kiadásán A behajtó (rendező: Uray Péter) című produkció vesz részt. A skopje-i PANPHYS fesztivál célkitűzése a kulturális párbeszéd jegyében olyan fizikai színházi és pantomim előadások meghívása, melyek új színházi irányokat képviselnek. Az M Studio az egyetlen romániai társulat, amely meghívást kapott a fesztiválra.

m_studio

Már hagyománnyá vált, hogy a társulat minden évben részt vesz az Udvarhely Táncműhely által szervezett Tánc Tavaszán. Ez évben a társulat legújabb bemutatója, a Mint a fagyöngy (r. Gemza Péter) kapott meghívást a fesztiválra. Az előadás május 7-én lesz látható Székelyudvarhelyen.

Az Othello és hőn szeretett Desdemonája (r. Mihai Măniuţiu) pedig a Temesváron évente megrendezett nemzetközi színházfesztivál (Festivalul Spectacolului European Timisoara) programjában szerepel, május 9-én. A temesvári fesztivál több évtizedes hagyománnyal rendelkezik, célja a romániai színház európai kontextusba helyezése. A fesztiválon az MStudio a Europe on Stage kategóriában szerepel.

süti beállítások módosítása