Az évadban utoljára Voksolhat a közönség

Költői tánc vagy második világháborús történelmi archívum? Ezúttal a nézők választják ki, mit szeretnének látni-hallani. A választás anonim, csak egy gombnyomás, és a távirányító mindenkinél ott van. A Tünet Együttes legújabb kísérlete megpróbálja modellezi a mai Magyarország társadalmát – kiélezve a kollektív döntéshozatal és az egyéni felelősség témájára.

Húzódik valahol egy láthatatlan határ. Csak akkor válik láthatóvá, ha átléptünk rajta, és már minden visszafordíthatatlan. Közeledünk.

Két dolog tölt el mélységes csodálkozással, a körülmények hatalma felettem, és a körülöttem lévő baj bennem.

A Voks igazi főszereplője, írója és rendezője maga a néző, minden egyes néző, és ahány néző, annyi szavazógomb. A döntések sora nem ott ér véget, amikor beülünk egy előadásra a Trafóba – mindenkinek minden pillanatban van választása, és ez estéről estére más és más előadást eredményez. A 2012-ben tíz éves Tünet Együttes a régi alkotótársak mellett ezúttal egy új, fiatal táncos csapattal, egy erre az alkalomra, sokoldalú zenészekből összeállt zenekarral, illetve történészekkel, pszichológussal dolgozik együtt.

reka

Szabó Réka, Fotó: Heti Válasz

Interjúrészlet Szabó Rékával - a Heti Válasz cikkéből:

A legújabb darabotoknak nemcsak a címe Voks: az előadás során a közönség folyamatosan konkrét választási szituációba kényszerül.

Valóban elég nehéz helyzetbe hozzuk a nézőt. Megérkezik egy táncelőadásra a Trafóba, és azzal szembesül, hogy a darab minden pillanatában választania kell. A darabnak két síkja van, egy táncos és egy szöveges, és ezek között kell választania. Egy feldarabolt előadást lát, ő rendezi tulajdonképpen, kezében egy kapcsolóval, és folyamatosan váltogat, mintha tévét nézne. A többségi akarat dönt.

Lehet-e koordinálni a választást? Nem lesz kavarodás, ha össze-vissza nyomogatják a gombokat?

Erre kifejlesztettünk egy interaktív technológiát. Nem humán erőforrásból számlálgatjuk a szavazatokat, hanem számítógép dolgozik helyettünk, az eredményeket pedig folyamatosan nyomon követheti a néző, azt is, amire az adott pillanatban szavazott az egész közönség. Mint egy választási térkép, le lesz képezve a nézőtér, és minden egyes székről lehet tudni, épp mire szavazott a rajta ülő.

A darab egyén és történelem viszonyáról szól. Hogyan találta meg a téma?

Az érdekelt, milyen az, mikor a körülöttünk lévő jeleket nem akarjuk észrevenni, vagy nem tulajdonítunk nekik elég jelentőséget, vagy nincs időnk vele foglalkozni, csak sodródunk egy tragédia felé, és elérünk egy pontot, ahonnan már nincsen visszaút. Az észrevétlen határ átlépése izgatott. A darabban a második világháborút vizsgáljuk, de nem elsősorban maga a világháború érdekel, hanem a folyamat. Több történelmi helyzettel is kacérkodtunk, de itt nagyon jól tetten érhető a kis lépésekben való sodródás. Hogy milyen kicsi lépéseket fogad el az ember az adott helyzetben, amik visszanézve koherens egészet, a végzet felé rohanást mutatnak.

Tartalmaz-e aktuálpolitikai felhangokat a darab?

Nem gondolom, hogy az akkori szituáció megfeleltethető a mostani szituációnak. Az emberi indulatok természetében, a politikai közbeszéd stílusában, az emberek manipulálásának módszereiben vannak inkább hasonlóságok, bal- és jobboldalon egyaránt.

A Tünet Együttes tízedik születésnapját ünnepli. Tíz éve milyen ambíciókkal alapította meg az együttest?

A Tünet a semmiből épült fel, hosszú évek kemény munkájával vívta ki a helyet, amit ma elfoglal a kortárs előadó-művészetben. Legnagyobb ereje, hogy egy igazi csapattá formálódott. Különböző tagjai vannak, színészek, táncosok, látványtervezők, zeneszerzők, öregek, fiatalok, különféle gondolkodásúak, és toleranciával fordulunk egymás felé, ami egy nagyon erős kötést hoz létre. Mikor megalapítottam az együttest, nem gondolkoztam távlati tervekben. Az adott pillanat diktálta alkotási vágy hajtott mindig, és ahogy teltek az évek, ez átalakult egy felelős társulatvezető pozícióvá. Mikor belekezdtem, független táncos, alkotó voltam, aki addig projektszerűen dolgozott emberekkel, és nem is tudtam, mivel jár egy társulatvezetés, amikor másokért felelősséggel tartozol. Folytatás itt.

voks_dusa_gabor_1fotó: Dusa Gábor

Kritikus szemmel az előadásról - (Králl Csaba, Revizor):

„És tényleg: ha a szavazati arány átlépi az ötven százalékot, rögtön nézőpontot vált az előadás. Nem csalás, nem ámítás: demokratikusan döntünk az aznapi (persze folyamatosan változó és változtatható) arányokról. Bevonnak a játékba, számítanak ránk, fontosak vagyunk. (…)

Az előadás egyik rétege nyomasztó, „láthatatlan árnyékként” a táncot folyamatosan végigkísérő, de csak ritkán szerephez jutó hír és újságcikk-összeállítás a harmincas-negyvenes évek fasizálódó és háborúba sodródó Magyarországáról. A válogatás kiváló, nem a száraz tényekre, hanem a személyességre, az egyéni nézőpontokra, az érdekességekre fókuszál, így még az a gyanú is felmerül bennem, hogy Peer Krisztián dramaturg belepiszkált itt-ott a szövegekbe, de nem: a korabeli valóság ilyen szégyenletes, morbid, nevetséges és leleplező egyszerre. (…)

Komoly kérdések, pedig az egész csak játék. Teszt. Hiszen érdemben nem tudjuk befolyásolni a dolgok menetét, s nem futtathatjuk ki máshova a második világháborús történelmet sem. A darab mégis azt modellezi (…), hogy igenis kötelességünk belenyúlni a körülöttünk zajló folyamatokba, alakítóivá válnunk a saját és közösségi sorsunknak.” 

 Tünet Együttes

VOKS

Rendező: Szabó Réka

Szereplők: Ayelet Yekutiel, Bordás Emil, Egyed Bea, Furulyás Dóra, Szász Dániel

Dramaturg: Peer Krisztián Fény: Szirtes Attila

Zeneszerző: Márkos Albert

Zenészek:

hegedű: Bakai Márton, cselló: Márkos Albert, nagybőgő: Hock Ernő,

zongora: Rubik Ernő Zoltán, ütőhangszerek: Tömösközi László

Speciális technológia: Korai Zsolt Kosztüm: Balázs Juli, Szabados Luca

A szövegeket elmondja: Bánki Gergely, Kertész Péter

2012. április 10. (kedd) 20:00 Trafó Kortárs Művészetek Háza (IX. ker. Liliom u. 41.)

süti beállítások módosítása