Próbaterem a Jászai Mari Színházban

A Jászai Mari Színház és az Új Forrás Kiadó múlt hónapban indult közös rendezvénysorozata második állomásához érkezett. A Próbaterem fantázianevet viselő estek célja, hogy olyan értékes zenei és színházi produkciókat mutassanak be a tatabányai közönségnek, amelyek egyébként megmaradnának egy szűkebb befogadói kör privát élvezetének.

Nincs ez másként a Szőke Szabolcs Trio, a sorozat múlt havi vendégének esetében sem: a dzsesszberkekben rendkívüli tiszteletnek és nemzetközi megbecsülésnek örvendő formáció most először lépett fel Tatabányán. Szőke Szabolcs szólista karrierje a Kolinda együttessel kezdődött, majd 1981-ben megalapította a Makám együttest a tatabányai származású Krulik Zoltánnal. Számos nemzetközi szakmai elismerés után több ismert dzsesszzenésszel együtt 1994-ben hozta létre a Tin-Tin Quartettet, amely megalakulása évében hatalmas sikert aratott a budapesti World Music Festivalon. A zenekar tagjai e korábbi formációk valamelyikének köszönhetően kerültek kapcsolatba egymással: a tavaly alakult trió egyik első fellépésének lehettünk fültanúi a színház kamaratermében.

szokeszabolcs_foto-papdavidfotó: Pap Dávid

A kortárs zenét és a dzsesszt egzotikus népi hangszerekkel vegyítő együttes vezetőjét, Szőke Szabolcsot az előadás előtt Jász Attila, az Új Forrás főszerkesztője faggatta a zenekar különleges hangzásvilágának eredetéről.
"Gyerekkoromban hegedűn kezdtem játszani, majd megtanultam brácsázni, de érdeklődésem hamar a keleti hangszerek felé fordult. Zenekaraimban mindig arra törekedtem, hogy ezeknek a furcsa hangszereknek a sajátosságait kihasználva egyfajta szintézist teremtsünk kortárs és tradicionális zene között. A mostani formációban gadulkán, egy ázsiai eredetű hagyományos bolgár népi hangszeren és egy array mbira nevű afrikai származású zeneszerszámon játszom. A gadulka egy háromhúros vonós hangszer, amelynek különlegessége, hogy tíz darab úgynevezett együttrezgő húr is tartozik hozzá, amelyek arra szolgálnak, hogy rezonanciájukkal gazdagítsák a fő húrok hangját. Az array mbira pedig a "továbbfejlesztett" változata egy afrikai törzsi eszköznek, amelyet mostanában egyre több világzenei produkcióban szólaltatnak meg, köszönhetően egyedülálló hangzásvilágának" - meséli Szőke Szabolcs.
A másfél órás előadáson új dalok mellett a Tin-Tin Quartett szerzeményei valamint József Attila-, Jónás Tamás és Bruno Schulz-szövegek inspirálta improvizatív alkotások is elhangzottak.

forrás: 24 óra

süti beállítások módosítása