Szikra József 40 éve a színpadon

„Néha nagyon el tudnám azt képzelni, hogy egy lottó ötössel a zsebemben csak kutyáznék!” A fenti alcím talán nem egy színházi lap oldalaira kívánkozik, de Szikra Józseffel beszélgetve a komoly számvetés sorai közé becsúszott ez a mondat is. A jubileumokkal kicsit úgy van az ember, hogy amikor a kétjegyű számok négyessel, vagy a sorban következővel kezdődnek, sóhajtozva nosztalgiázik az elmúlt „szép idők” nyarain.

Trombola Anita cikke:

Negyven év a színpadon, ez az évforduló adott lehetőséget Szikra József színművésznek, a Győri Nemzeti Színház Örökös Tagjának, arra hogy „vonalat húzzon” és kibeszélje magából mindazt, amit a művészi pálya nyújtott, vagy nem nyújtott számára. A közeljövőben műsorra kerülő önálló estjének címe és mottója sok mindent elárul: Jöjjön hozzám, vendégségbe, avagy Keserédes életimádás, avagy 40 év védőháló nélküli halálugrás.

– Szó sincs semmiféle búcsúzásról, vagy önsajnáló előadásról – mondja Szikra József – ez inkább egy vallomás, amely a kétszázötven oldalas önéletrajzi könyvemen alapul. A gondolat egy évvel ezelőtt született, amit barátommal és rendezőtársammal, Benkő Józseffel – Bozsóval – írtunk meg.

– A főcím mellé két alcím is került.

– A Keserédes életimádás alcímben alapvetően az élet szeretete, a szakma és a hivatás szeretete rejlik.A főiskola előtt két évet töltöttem a Nemzeti Színház stúdiójában, aztán egy évad Miskolcon, majd a Magyar Televízió szórakoztató osztályán dolgoztam szerkesztőként. A főiskola után két évig Veszprémben játszottam, és 1982-től szerződtem a Győri Nemzeti Színházhoz. Sok csodálatos szerep, három rendezés, pofonok. Közben egy új Szikra „szikra” érkezett, ez pedig a festészet. Amikor az ember kielégületlen, vagy hiányérzete van, az élet felkínál egy kapaszkodót. Ilyen lett nekem a festészet. Egy éjszaka megálmodtam a képet három színnel. Másnap elmentem megvásároltam hozzá mindent, és megfestettem. Azóta rengeteg könyvet vettem, sokat rajzolok, eljutottam odáig, hogy most már kilencven százalékban azt sikerül lefestenem, ami a fejemben megszületik.

– Mit jelent a másik alcím, a 40 év védő háló nélküli halálugrás?

– Hányszor volt olyan premierem, hogy akkor ment le először egyben az előadás! Utána a rendező dicsérő szavai hangzottak így: Igen, ez igazi halálugrás volt, megtettük! Ha jobban átgondolom, sok sokféle alcímet tudnék még sorolni, mert ezek mind egy-egy élmény az életemből, szerelem, a hivatásom iránt.

– Elégedettnek érzed magad a halálugrásokkal is?

– Igen. Emlékszem az édesapámmal, nem sokkal a halála előtt volt egy beszélgetésünk olyan igazi férfi a férfival. Ahogy beszélt hozzám azt éreztem a mondataiból, hogy ő úgy gondolja, én boldogtalan vagyok, keserű és kiégett. Szabadkoztam és próbáltam elmagyarázni, hogy valamit félreért. Nem tagadom, én is szeretnék, híres, gazdag, de nem üres celeb lenni, hanem celeb a művészi értékek alapján. Jó volna filmekben, tévésorozatokban, szerepelni, de annak ellenére, hogy ez nem így van, és színész vagyok vidéken, ettől még halálosan boldognak érzem magam! Azon kevesek közé tartozom ebben az országban, akik azt teszik, amit szeretnek, a maga jóságával, pillanatnyi örömével, bánatával, mindennel együtt, ami ehhez a csodás pályához tartozik. Próbáltam megnyugtatni szegény apámat, hogy nem vagyok boldogtalan. Néha nagyon el tudnám azt képzelni, hogy egy lottó ötössel a zsebemben csak kutyáznék! A feleségem szerint, vagyok olyan hülye, hogy akkor is színpadon lennék. Biztos! Ropi nevű kutyánk két és fél éve van velünk, róla elmondhatom, életmentő számomra. Ezt a minden elvárás nélküli szeretetet, amit a Ropi ad nekem ma is sokszor megkönnyezem. Úgy érzem, egy akkumulátor a lelkemnek, jelenleg ebből az önzetlenségből és imádatból töltekezem.

Trombola Anita, magyarteatrum.hu

Fotó: Szabó Béla, Fehér Alexandra