A Csokonai Színház társulatának fiataljai között Mészáros Tibor az a technikai értelemben univerzális és hajlékony színész, akitől a legutóbbi időkben olyan bravúros alakításokat láthattunk, mint a Képzeletbeli operett „nagymonológja” vagy A revizor Hlesztakovja. A Kóbor csillagban ő Saint-Exupéry – az egyik.
– Milyen személyiségnek írná le a figura ihletőjét, Antoine de Saint-Exupéryt az embert?
– Nehezen tudom már elválasztani az életrajzot, az életművet a szereptől. De az elmondható, hogy kultikus figuráról van szó. Számomra adva van a szabadság, hogy miként jelenítsem meg őt a színpadon hús-vér valójában. Úgy gondolom, hogy száz százalékos életrajz nem létezik, talán az írásai révén lehet következtetni hitelesen arra, hogy milyen belső utat járt be.
– Megkedvelte?
– Nekem imponál, hogy önmagával milyen csodálatosan ellentmondásos volt a viszonya. Ha a repülést vesszük, az szerintem nála a magányosságot jelenti. Szeretett egyedül lenni, mindamellett, hogy imádta a társaságot, imádta a nőket. A mítosz arról szól, hogy csak egy nagy szerelme volt, ami nem igaz, mert volt neki egy csomó. De az igaz, hogy ebben a karakán, önfejű és határozott személyiségben, Consuelóban tényleg társra talált. Tehát összetett figura Saint-Exupéry – és ez nagyon jól jön egy színésznek, mert a sokféleségből könnyebb egy hőst megalkotni.
– Az előadásban Garay Nagy Tamás is Saint-Exupéryt alakítja: ő az, aki elmeséli a saját életét, és Mészáros Tibor az, aki ezt eljátssza. A szerepalakítás során, hogyan befolyásolja a megosztás?
– Sikerült egy abszolút egyeztetési, találkozási pontot találnunk, mindjárt a darab elején. Én – aki a test-test vonalán haladok – még előtte állok az életnek. A Garay Nagy Tamás által alakított Saint-Exupéry mint „asztráltest” az élet vége felől, sőt a túlvilágból tekint vissza saját múltjára. Az egyeztetés, a nagy találkozás akkor történik meg, amikor a gyermek Exupéry felvázolja magának azt az életutat, amit aztán végig is jár.
forrás: csokonaiszinhaz.hu
– Saint-Exupéry narrátora is a történetnek. Hogyan fér ez össze azzal, hogy a Szalma Noémi által alakított Consuelóval együtt játszott jelenetekben tulajdonképpen a klasszikus pszichológiai realizmus színészi eszköztárával dolgoznak? Hol van ebben a kontextusban a figura „közepe”?
– Nincsen közepe, de éppen ez a csodálatos, mert az ő életének se volt. Talán épp ezért örülök annak, hogy a Sztanyiszlavszkij-féle megközelítésből lehet építkezni. Ha csak a könyvekben leírtakból kellene kihámozni a kiindulópontot, az csak egy irodalmi vetület megrajzolását tenné lehetővé, de így lehet például nőket csábítani, a társaság középpontjának lenni, kártyatrükköket bemutatni: a páros jelenetek konfliktusaiban derül ezekre fény.
– Egy olyan embertelen korban, mint amilyen a Saint-Exupéryé volt a két világháború között, a második világháborút is beleértve, a háborús hős, a hódító férfi vagy a moralizáló gondolkodó a domináns személyiségjegy nála?
– A darab szempontjából szemlélve: mindegyik. A „szerepalternatívák” közötti vívódás az, ami drámaivá teszi azt az életet – és ezt a szerepet is. Most úgy látom, hogy maga Saint-Exupéry képtelen volt dönteni, de egyeztetni tudta magában a moralistát és a technika-mániás férfias hőst.
– Ahogy beszélünk róla, hamleti bonyolultságú kérdéskör vetődik fel a figura és a személyiség kettőse kapcsán.
– Saint-Exupéry ezt végtelenül egyszerűen és előrelátóan, önmagát felvállalva csinálta végig az életét. Kérdések vannak nála, de nagy válaszok is! Ugyanúgy, mint az előadásban.
Szerző: Szász Zsolt, csokonaiszinhaz.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.