Megkapták elmaradt béreiket a Kamaraszínház dolgozói

A színház tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szóvivője közölte: a Budapesti Kamaraszínház dolgozói megkapták négyhavi elmaradt bérüket.

Zicherman Zsolt elmondta, hogy a színház dolgozói decemberi, januári, februári és márciusi elmaradt fizetésüket kapták most meg.

A Budapesti Kamaraszínházat működtető, százszázalékos állami tulajdonban lévő cég végelszámolással történő megszüntetéséről egy hónapja döntött az MNV Zrt., mert nem látta biztosítottnak a színház finanszírozását.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) február végén átcsoportosított ugyan 147 millió forintot a színháznak az évad befejezésére, ám ez a csökkentett támogatás az MNV Zrt. szerint a tavaszi évad befejezéséig sem elegendő, és nincs biztosítva a színház őszi évadjának finanszírozása sem.

Zicherman Zsolt korábban azt mondta: a vagyonkezelő azért döntött a társaság végelszámolási eljárás keretében való megszüntetése mellett, hogy legyen elég pénz a kifizetésekre. "A színház érdekeit tartottuk szem előtt a végelszámolási eljárás elindításával, ugyanis ha elfogy a pénz és felszámolás alá kerül a társaság, akkor teljesen más helyzet alakul ki, amely senkinek nem lett volna kedvező" - tette hozzá a szóvivő.

Felidézte, hogy a végelszámoló március 7-én vette át az irányítást a színház felett, ő vizsgálja meg, hogy mire van elég pénze a társaságnak és milyen kifizetések élveznek elsőbbséget.

zichermannzsolt

Zichermann Zsolt

A teátrumot eddig irányító Szűcs Miklós elmondta, hogy a NEFMI által február végén megítélt támogatás végre megérkezett a színházhoz, elkezdték az elmaradt bérek átutalását.

Tájékoztatása szerint minden előadás műsoron maradhat a szezon befejezéséig, a minisztériumi forrás a jegybevétellel és a társasági adókedvezménynek köszönhetően befolyó céges támogatással együtt május végéig elég lesz. Bár a szerződések július 31-ig szólnak, az utolsó két hónap bérkifizetéseire már vélhetően nem lesz fedezet - mutatott rá Szűcs Miklós, aki szerint a színházat valószínűleg bezárják.

Mint fogalmazott, körülbelül 100-150 millió forinton múlik a teátrum sorsa. Bár a VI. és a VII. kerülettől kaptak korábban ígéretet támogatásra, ám az az összeg nem lenne elég a színház működéséhez december végéig.

Németh Kristóf színész a Budapesti Kamaraszínház művészeti tanácsa nevében az MTI-nek azt mondta: mivel anyagi fedezet hiányában nem fogják tudni teljesen befejezni az évadot, a vagyonkezelővel tárgyalni kezdtek egy új koncepcióról és gazdasági modellről, amely esélyt adhatna arra, hogy a színházvalamilyen formában tovább működjön. Az új üzleti modell felállítását a vagyonkezelő is támogatja, minden szakmai segítséget megkapnak - tette hozzá. Azt is hangsúlyozta, hogy a művészeti tanács a fővárossal és a minisztériummal is tovább folytatná a tárgyalásokat.

süti beállítások módosítása